Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

Dr. Világhy Magdolna A Kór-Lap sok főorvost búcsúztatott el már nyugdíjba vonulásuk alk a 1 m á b ó 1. De vajon mi van azokkal a régi kollegákkal, akik a lap megjelenése előtt mentek nyugdíjba, nem kerültek el városunkból és ma is köztünk élnek. Dr. Világby Magdolnával esztergomi lakásában beszélgetünk a múltról és a jelenről. Honnan volt az indíttatása e hivatás felé? 5 évenként bár már egyre kevesebben vagyunk, de még most is tartunk évfolyamtalálkozókat. Néhány évfolyamtársam tudományos karriert is befutott. Buda József és Nyerges Gábor a László Kórházban professzor, Juhász Jenő az OTKI patológus professzora, Somogyi Endre a Törvényszéki Orvostan professzora letr, a Trópusi Betegségek tanszékének vezetője Várady professzor volt. Medve László egészségügyi miniszteri pozíciót is betöltötte. Lukács Ervin pedig az Operaház karnagya lett. Esztergomi kollegánk, Zágonyi László is évfolyamtársam volt. - Tokodaltáron születtem, ott töltöttem nagyon boldog gyerekkoromat. Apám a bánya alkalmazásában állt, titkár volt, anyám nem dolgozott. A bánya gavallér volt, nagyon jól ment a sorunk. 3 testvérem volt, ingyen járhattunk iskolába. A háború alatt apám kivételével minden tisztviselő elmenekült onnan. 45 karácsonyán jöttek be az oroszok, Dorog és Altáró között állt meg a front. Márciusig éltünk 5000 ember társaságában a bánya egy régen lezárt részén. A háború titán Esztergomba jártam iskolába az apácákhoz. 1946-ban érettségiztem, és utána kerültem az orvosegyetemre. Egyszerű volt a bekerülés? - Akkor nem volt felvételi, mindenkit felvettek, aki jelentkezett. Induláskor 1200-an voltunk. 500-an végeztünk. - Gyermekkorom óta mindig is orvos szerettem volna lenni. A háború alatt hozzánk keveredett egy férfi, aki orvosnak mondta magát. Rengeteget dolgozott a bányába menekült emberek között. Ez is adott egy indíttatást, hogy ezt a pályát válasszam. Bekerültem az egyetemre. 2 hete voltam medica, amikor apám váratlanul meghalt 44 éves korában. Ügy nézett ki, hogy nem folytathatom az egyetemet, de végül is szerencsém volt, hogy egyházi kollégiumba laktam. így ott gondoskodtak rólam. Nem sokkal később azonban államosították a kollégiumot és mindnyájan az utcára kerültünk. V. éves voltam, amikor 26 éves nővérem súlyos betegség után meghalt. Szóval szörnyű évek voltak ezek a Rákosi időkben. Az egyetemtől nem kapott segítséget? 109