Meggyes Miklósné [szerk.]: Szent István városa Esztergom története

Tartalom - III. Esztergom a kezdetektől az Árpád-ház kihalásáig

III. Esztergom a kezdetektol az Árpád-ház kihalásáig ( -1301) A szemtanú, Rogerius mester (nagy-)váradi kanonok egykorú Siralmas éneke a következőképpen meséli el Esztergom pusztulását: A tatárok rendkívüli ravaszságáról a Dunán való átkelésnél Mivel Magyarországon Esztergom minden egyes várost felülmúl, a tatárok legfőként arra gondoltak, hogy átkelnek a Dunán, és ott ütik fel táborukat. íme, télen a hónak és jégnek akkora volt a bősége, hogy - ami már hosszú idő óta nem történt meg - a Duna befagyott. De a magyarok az oldalukon minden egyes nap feltörték a jeget, és őrizték a Dunát, úgyhogy a jégen állandóan folyt a gyalogosok csatározása. Mégis, amikor a kemény jég megérkezett, és a Duna teljesen befagyott, a tatárok egyáltalán nem merészeltek átkelni rajta lovaikkal. Figyeljétek meg tehát, mit csináltak. Sok lovat és állatot vezettek a Duna partjára, és három napon keresztül senkit sem hagytak ott ezek őrizetére, úgy látszott, hogy az állatok őrizők nélkül kóborolnak ott, és senki nem mutatkozik azon a vidéken. Ekkor a magyarok - abban a hitben, hogy a tatárok elvonultak - hirtelen átmentek, és ezeket az állatokat átvezették a jégen. A tatárok megfigyelték ezt, és átlátták, hogy lovon is nyugodtan át lehet menni a jégen. Meg is tették, úgyhogy a Dunának innenső oldalán ellepték a földet. Kadan király pedig Magyarország királya után sietett. Hogyan pusztították el a tatárok Esztergomot A sereg másik része pedig Esztergom felé vette útját, de csak nagyon kevesen mentek egészen odáig, hanem kissé távolabb telepedtek le, és vagy harminc ostromgépet készítettek. Az esztergomiak eközben árkokkal, falakkal és fatornyokkal megerősítették városukat. Es a városban határtalanul sok volt a köznép és a nagyon gazdag polgár, vitéz, nemes és úrasszony, akik úgy gyűltek oda, mint egyedülálló erősségbe; de akkora volt az önérzetük, hogy azt hitték, ellenállhatnak az egész világnak. íme, a tatárok egy napon körülvették a várost, és a foglyok, akik velük voltak, annyi rőzsenyalábot hordtak oda, hogy a város egyik oldalán a rőzsenyalábokból a védőárok szélére együttesen és egyszerre egy magas falat szerkesztettek, és a fal mögött azonnal felállították a mondott harminc ostrompépet, úgyhogy a városra és fatornyokra éjjel-nappal lődözték a köveket. Es emiatt akkora zavar támadt a városban, és akkora homály árnyékolta be az emberek elméjét, hogy megfeledkeztek a védekezésről, és mint a vakok és bolondok egymás közt marakodtak. Amikor pedig a tatárok a faerődítményeket már lerombolták, földdel telt zsákokat hajítottak a gépekkel az árkok feltöltésére. A magyarok és a többiek közül senki sem merészelt az árok szélén megjelenni a kövek és a nyilak miatt. A magyarok és a vallonok meg lombardok pedig, akik mintegy urai voltak a városnak, mikor észrevették, hogy nem tudják tartani magukat, az alsóvárost meg a faházakat, melyekből sok volt, felégették egészen a város kőpalotájáig. A házakban végtelenül sok értékes szövetet és ruhát égettek el, leölték a lovakat, az aranyat és ezüstöt a földbe ásták, elrejtették mindenféle javaikat, és a palotákba húzódtak vissza, hogy ott védjék magukat. De a tatárok megtudták, hogy mindazt, amiből meg akartak gazdagodni, elégették, nagy haragra gyúltak, és hirtelen körülzárták a várost fapalánkokkal, hogy aki menekülni próbál, a kard torkába jusson. Es ezután hozzákezdtek a paloták ostromához. Ezeknek gyors elfoglalása után - hogy megvalljam az igazat - az egész városban talán ha tizenöten voltak, akiket nem öltek le hitvány módon, vagy bent, vagy kívül. Megrészegítették kardjukat a vérrel, és a védők elleni izzó haragjukban elevenen sütötték meg az embereket, mint a malacokat. • A tatárok üldözik IV Béla királyt (Képes Krónika) • Fegyverek, sarkantyúk a tatárjárás korából Tihiie. jouomií^ tamttí aim (irnnquis* cfrrms 29