Keppel Dániel [szerk.]: Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium…
Tartalom - ÖREGDIÁKJAINK TOLLÁBÓL
[ UBILEUMI ÉVKÖNYV 1931 - 2011 ELMER ISTVÁN Vaníliaillat Hőség —korán érkezett idén. Nyitott ablakok, a meleg levegő hullámozva billenti a függönyöket. Megsárgultak az idők' folyamán. A tárgyak állandósága. A kisfiú rövidnadrágban nézi — bámulja a világ mozgását. A rádióból — valahonnan messziről, honnan ez a valóság? — szenvedélyes énekhang oldódik ki, összeölelkezik a meleggel. Hol ez a messzeség, mi ez az ölelkezés? Tágra nyílt szemek, még minden mozdulatlan, még minden csöndesen lélegzik a Knézich és Kinizsi utca sarkán, az első emeled lakásban. A mozdulatok lassúak, biedermeier egyszerűséggel. A gyereké is, bár nem tudja, mit jelent a biedermeier. Anya a konyhában. Főz valamit — bizonyára finomat. Nemsokára ebédidő, s a világ rendje az ebéd rendje. „Megtartani', csak megtartani", csikorognak az anya szájában az egymásnak feszített fogak. Egy villanás, férjét kituszkolják a házból, ismeretlen nyelven - oroszul?, hát persze, hogy oroszul —, durván ejtett szavak (szépek is lehetnének, miért ne?), a mérnök engedelmeskedik, néhány utcával odébb mélyedést lapátol az aknavetőnek, izzad, bár februárt írnak, erős szagú pufajkák körülötte, kész az állás, az aknavető irányba veszi a budai várat, tizenhat kilós lövedék, amikor kirepül a cső végén, mint az él, úgy pendül, „Istenem!"— s hogy elterelje figyelmét, a hajítás fizikai képletét idézi fel, bemérik az üteg helyét — civil hullák hevernek szerte az aknavető körül. Késő estére sem tértek haza, másnap keresésükre indulnak az. asszonyok: ott találják őket, élettelenül, szertefeszítve. „iMegtartani, csak megtartani", csikorognak az anya szájában a fogak öt évvel később, amíg lehet, az utolsó pillanatig maradjon minden úgy, mintha... Miklóskának felköti a partedlit, odahelyezi a szalvétát, gőzölög a leves, „sütöttem valami finomat is, kisfiam... " Reggel csöngetés, az ajtóban a postás részvéttel néz az asszonyra, átnyújtja a levelet. Hivatalos irat, látszik. Az anya évekkel később, még sokáig, talán mindvégig hallotta a papír ropogását, ahogyan kihajtotta: „...elrendelte kényszerlakhelyre költözését, amelyeta Szabolcs megyei Gégény fa Inbanjelöl ki. 1 'égre hajtás ig nem hagyhatják el a lakást." Telefon, tárcsázás, üzenet: „Megkaptuk... nem tudom... Istenem... mi lesz?" Az unokatestvér hosszú léptekkel sietett végig a Ráday utcán. Bal kezében, a hóna alatt, kerek fémdobozt szorongatott. Csengőszó. „Nem, ezek még nem ők!" A férfi megöleli az asszonyt. „Drágám...". Hátul, valahol a szobában Miklóska, „milyen meleg van, nemsokára mehetünk strandra", gondolja, a függöny meglebben, „minden olyan szép ", a férfi zavarában vagy még inkább idegességében elfelejti odaadni, továbbra is hóna alatt szorongatja a fémdobozt, „Miklóska... ", de elfogynak a szavak, minden szónál többet ér a legegyszerűbb gesztus. Megsimogatja a fiúcska forgóktól szanaszét álló haját, eszébe jut a doboz... „Keksz, finom keksz, külföldi..." És odanyújtja. Az asszonynak szemével súgja: „Valami, legalább valami, kitudja, hová kerültök... " Hőségbe fagyott könnyek. Aztán az asszony unokatestvére tolvaj módjára kisurran. Még egy ölelés, még egy
