Keppel Dániel [szerk.]: Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium…

Tartalom - IN MEMORIAM

P A, • ELMER ISTVÁN Kékesi Tibor emlékére Tiszteletben és emlékezésben összehajoló egykori és mai iskolatársaim! A bajnoktól mindig győzelmet várnak. S a bajnok alakja szoborszerűvé nemesedik-alakul: másként már elképzelni sem tudjuk. így marad meg — immár örökké győztes bajnoknak — a ferences diáknemzedékek emlékezetében Kékesi Tibor tanár úr. Kemény volt a tekintete, határozott a lépése, hangja áttörte a tornaterem levegőjét, amikor netán — s ez bizony előfordult — suhanckodtunk. Nem szerette a nyegleséget, azt sem, ha valaki puhánynak mutatkozott. Emlékszem, egy alkalommal a haskelepet gyakoroltuk nyögvenyelősen a nyújtón. Valami oknál fogva a tanár úr zakóban állt a szer mellett. Amikor látta suta próbálkozásainkat, ledobta kabátját, megragadta a nyújtó vasát, s már lendült is — ahogyan elő van írva. Rendkívüli sporttehetség volt. Összetörhette volna fiatalságát és sikerei lendületét az igazságtalanul, otrombán nyomorító, gonosz kor. 1951-et írtak. De őt a három esztendei börtön inkább megerősítette. 1952-ben — hiszen az olimpiai csapat tagja volt — aranyat hozhatott volna haza Helsinkiből. Neki azonban a Nagy Mester másféle aranyéremről gondoskodott. Soha nem beszélt ifjúkora töréséről, megcsalatottságáról. Ehelyett inkább kemény legényeket akart faragni belőlünk. Nyilván mondta volna, de tudta, nem mondhatja: „Fiúk, ebben a világban nem adhatjátok meg magatokat!" A felszínen kell maradni, mint az úszónak, mert nagyon jól tudta — a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt —, hogy akkor lehet győzni a távon, ha az úszé) mindinkább kiemelkedik a vízből. Azt akarta testi- és jellemneveléssel, hogy mi is mindjobban kiemelkedjünk a vízből: abbc>l a korból, amelyben nem is vízben, hanem posványos, zavaros lében kellett úsznunk — kellett élnünk, s a gimnázium jelentette a menedéket. Azt akarta, hogy megmutassuk az egyszerű igazságot: ép testben ép lélek! Amikor a gimnáziumot a mi időnkben első alkalommal hívták meg a városi iskolák ünnepi felvonulására (talán május 1-jei ünnepségre), itt az udvaron hetekig gyakoroltatta velünk a menetelést: „Fiúk, meg kell mutatnotok, hogyan vonul egy ferences diák! Nem a kommunista ünnep kedvéért — jcrllehet ezt hivatalosan nem mondhatta volna —, hanem magatokért! hírű, keménység, tartás. S ha kell, legyünk vagányok — értelmesen vagányok." Negyven esztendő — mintegy háromezer diák! I lelsinkiben egy aranyérmet akasztottak volna a nyakadba, helyette háromezret kaptál diákjaidtól. Tanár Ur! Isten veled — te nyerted meg a versenyt! 150 IN MEMÓRIÁM (1929-2009)