Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 1.

Tartalom - A NÖVEKEDÉS KORSZAKA (1920-1941)

A diákságnak - függetlenül attól, hogy internátusban lakott-e vagy sem - rendszeresen részt kellett vennie az előírt egyházi szertartásokon a vízivárosi templomban. Megjelenésüket és viselkedésüket az ügyeletes tanár ellenőrizte. A tanulók számára íródott igazgatói körözvények tanúsága szerint a harmincas években az egyházi rendezvényeken való részvételt többször kellett szabályozni, mivel gyakran maradtak távol, és a megjelentek sem az elvárásoknak megfelelően viselkedtek. Nyilvános összejövetelen, kulturális rendezvényeken, szórakozóhelyen, - más intézményekhez hasonlóan - osztályfőnöki engedély birtokában vagy osztálykeretben, tanári vezetéssel jelenhettek meg. Még mindig érvényben volt a tanári testület 1879 szeptemberében hozott határozata. „Minthogy az éjjeli csavargást az iskolai törvények szigorúan tiltják, annak következtében határozatban kimondatott, hogy a színi előadások látogatására külön engedély szükséges." A tanórákon a tananyag feldolgozását az egyház tanításainak megfelelően végezték. Egy 1939-ben felvett iskolalátogatási jegyzőkönyvben azt ajánlották az intézetnek, hogy a történelmet és a természettudományokat az eddigieknél jobban állítsák a vallásos nevelés szolgálatába. E korszakban a vallásos gondolkodás és a hazaszeretet mint követelmény együtt, egybekapcsolva van jelen. Gyakran megfogalmazódik az is, hogy az iskolák „bizonyos katonai szellemet vigyenek a nevelésbe". Elhangzanak olyan vélekedések, sőt jogszabály jelenik meg, hogy a hazai középiskolákban magaviseletből jeles minősítést csak az a tanuló kaphat, akinek „nemzeti érzése nyilvánvalóan erős". Ezzel a megfogalmazással kimondatlanul ugyan, de már a szólamszerű hazafiságot kívánják a nevelés irányítói jutalmazni. E követelmény értelmezése az ország 1938-ban kezdődő területi gyarapodása után zavart okozott, mivel egyre több nem magyar nemzetiségű lakója lett Magyarországnak, ennek következtében gyarapodott az iskolákban a nemzetiségi tanulók száma. A kialakult helyzetben 1941-ben újra értelmezték az évekkel ezelőtt kiadott jogszabályt. Ekkor már elegendőnek tartották a jeles osztályzathoz a szülőföld szeretetét. Ezen elvárások szellemében tovább folytatódott a névmagyarosítási hullám, melynek eredményeként 1919 és 1942 között 195 tanítóképzős fiú cserélte fel örökölt nevét magyaros hangzásúra. Ez a végzett növendékek közel harmada. 62