Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 2.
Tartalom - Tanító- és óvónőképzés felsőfokon
TANÍTÓ- ÉS ÓVÓNŐKÉPZÉS FELSŐFOKON A hazai tanítóképzők létesítésének kezdeti szakasza egybeesik történelmünk azon évtizedeivel, amelyet a nemzeti ébredés, a reformkor korszakának tartunk. Minden bizonnyal a kor szellemi áramlata járul hozzá ahhoz, hogy az iskola ezen belül a tanítóképzés kezd közüggyé válni. A szakemberek, a népművelés ügyének apostolai 1848-ban már azt is tudtul adták, hogy a hazai tanítók képzését főiskolán képzelik el, annak ellenére, hogy az akkor már működő tanítóképzők képzési ideje még a középiskolákét sem érte el, nem haladta meg a két esztendőt. Több mint egy évszázad telt el. míg 1959-ben megvalósulhatott a felsőfokú tanítóés óvónőképzés. Az átszervezés nehézkes előkészületeiről e kiadvány első kötetében olvashatunk. Az 1958/59. tanév végére egyértelművé vált, hogy a felsőfokú tanítóképzők az alábbi városokban működnek: Baja. Budapest. Debrecen. Esztergom. Jászberény, Győr. Kaposvár. Nyíregyháza. Sárospatak, Szeged. Szombathely. Óvónőképzők pedig Hajdúböszörményben. Kecskeméten. Sopronban és Szarvason. Első lépésként mindenütt megtörtént az igazgatók megbízása, majd a tanári állások nyilvános meghirdetése, melyet az induláskor a minisztérium a megyei tanácsok bevonásával gondozott. Az új intézmények számára összesen 218 tanári állást hirdettek, amelyekre 710 pályázó anyaga érkezett. Ezek között ott voltak azok a személyek is, akik addig a képzőben dolgoztak, mivel az új körülmények között a munkahelyet senki nem kaphatta meg automatikusan. Az első tanévre 980 hallgató felvételét tervezték, 1620 fiatal adta be pályázatát. Köztük feltűnően sokan voltak olyanok, akik az érettségi után már több évet dolgoztak. Az oktatók az 1960-as évek végéig egységesen intézeti tanári címet viseltek. A meghirdetett tanári állások elbírálásához nem állott rendelkezésre sok idő, hiszen az új embereknek júliusban már ki kellett választani a felvételire jelentkezett fiatalok népes csoportjából a legmegfelelőbbeket. Az intézmények zömében alkalmazták a régi jól bevált, a tanítóképzéshez már értő embereket. Esztergomban sajnos nem ez történt. A felsőfokú intézet oktatóinak többsége „idegen ember" lett. akik a tanítóképzéshez alig értettek. A régieket mellőzték. Az új oktatók 1959. július l-jén kapták kinevezésüket. Az első igazgató. Hegedűs Rajmund már 1958. október elsején munkába állt. Ugyanezen a napon az intézetben és a gyakorló iskolában működő 12 személyt helyeztek át a város vagy a környék általános, illetve középiskoláihoz. A tanévkezdéshez minden időben készen állott. A tanárok és a hallgatók napokkal a tanévnyitó előtt érkeztek és az indulást megelőző utolsó simításokat jelentős részben ők végezték. Az újjászervezett intézmény 1959. szeptember 14-én tartotta első tanévnyitó ünnepségét. Péter Emő, a Pedagógus Szakszervezet országos főtitkára méltatta a nap jelentőségét. Az újdonsült hallgatókon és tanárokon kívül jelen voltak a Művelődési Minisztérium. Komárom-Esztergom megye és Esztergom város képviselői, de meghívást kaptak a város oktatási intézményei is. Másnap 69 nappali tagozatos hallgatóval, akiknek harmada fiú volt. és 17 oktatóval 7
