Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 2.
Tartalom - Tanító- és óvónőképzés felsőfokon
megindult az élet, az előírt munka. Az oktatók közül öt fő már dolgozott tanító- vagy óvónőképzőben, felsőoktatási gyakorlattal rendelkezett két fő. A tanítójelöltek képzésére vállalkozók közül eredetileg négy személy lakott Esztergomban vagy Dorogon, két személy távolabbi településről járt munkahelyére, 11 fő a nyár folyamán az ország különböző területeiről költözött a városba, akiknek lakásgondját a város vezetősége elfogadhatóan megoldotta. A gyakorlóiskola 15 nevelője közül öten tanítottak már korábban is az iskolában. Az 1959/60. tanévben még létezett a középfokú képző utolsó évfolyama, ők - a közben megszűnésre ítélt székesfehérvári képzőből idekerültekkel együtt - az utolsó tanévüket együtt élték az éppen szárnyaikat bontogató újsütetű főiskolásokkal. Az új intézménytípus születését nem elhanyagolható országos propaganda kísérte, mely tulajdonképpen érthető, hiszen a tanítóság évszázados álma látszott megvalósulni. Mindehhez megfelelő politikai légkört igyekeztek biztosítani. Az álom megvalósulásának tudata az intézményekben - így az esztergomiban is - sajátos légkört eredményezett. Minden jel arra mutatott, hogy a szereplők felfogták mindazt, ami történt, és minden igyekezetükkel igyekeztek az elvárásoknak eleget tenni, igyekeztek rátermettségüket bizonyítani. Mindezek ellenére az induláskor a tanári testület viselkedésén érezhető volt, hogy tagjai különböző helyről érkeztek. A régiek előnyben voltak, hiszen őket ismerték a városban, ismerték a szakmát is. Az újonnan érkezők helyzete kezdetben jóval nehezebbnek bizonyult. Meg kellett találni helyüket az új környezetben. A kialakuló szervezeti keretek egyre inkább szolgálták az oktatók közti munkamegosztást. Már az első hónapokban létrejöttek azok a szakmai csoportok, melyekbe az azonos vagy rokontárgyakat oktató tanárok tartoztak. E csoportok egyre inkább az adott tudományág önálló képviselőivé, gazdáivá váltak. Már az első tanévben felmerült a gondolat, hogy a mártírhalált halt baloldali pedagógusról, szociológusról - Földes Ferencről - nevezzék el az intézetet. Megkezdődött a kiszemelt névadó népszerűsítése, munkásságának ismertetése, melyre az akkoriban divatos faliújság szolgált. A téma azonban lekerült a napirendről, mert a főhatóság még korainak tartotta a névadás kitűzését. Már a hatvanas években szárnyra kapott hírek szerint az irányító hatóság az intézet megszüntetését vagy ismételten lényeges átszervezését tervezi. Ezekben az években kimutatható versengés alakult ki Esztergom és Tatabánya között, ezért többen meggyőződéssel vallották, hogy az intézet ott folytatja tevékenységét. Tény, hogy az 1966 márciusában készült igazgatói jelentés is foglalkozik e témával. A szerző véleménye szerint mendemondák keltek szárnyra a képző megszűnéséről. Elhangzottak olyan vélemények is, hogy Budapest - Esztergom - Győr körzetében sok a tanító, ezért csökkenteni kell létszámukat, ami könnyen vezetett volna valamely intézmény megszűnéséhez. Az irányító hatóság nem nyilatkozott annak ellenére, hogy a bizalmas szakmai berkekben valóban foglalkoztak az újabb átszervezés kérdésével. Több változat volt. Valamennyi óvónő- és tanítóképző önálló főiskolaként végezze munkáját, de a tanítóképzők nyithatnak óvónői tagozatot is. Néhány tanítóképző tanári szakok oktatására is jogot kapna és így válna önálló főiskolává. A többi ezek kihelyezett tagozata lenne, és így emelkedne főiskolai rangra. Egyes elképzelések a tanárképző egyetemek és a tanárképző főiskolák összevonásával a 10-18 éves korosztály számára egységes tanárképzést hoznának létre. 8
