Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Előszó

Osvai László főorvos, a Feichtinger-emlékek lelkes ápolója, valamint a Feichtingerről elnevezett versenyek szervezője még okkal-joggal állapította meg, hogy „egyetemi éveiről nem sokat tudunk". Amióta a jelen mü alapjánul szolgáló kéziratos autobiográfia előkerült, szerencsére már jóval többet. Az egykori évfolyamtárs és barát, Doleschall Gábor leánya, Xantus Doleschall Gabriella a válópere miatt 1884. szeptember 12-én Esztergomban járt. Apja tanácsára kereste fel Feichtinger főorvost, feltehetően segítséget kért, mert római katolikusnak a válás kimondásához kötelező volt az érseki szentszék előtt megjelenni. Doleschall ezt követően egy köszöntőlevél kíséretében elküldte neki az 1882-es miskolci kiadású emlékiratait. Talán ez a könyv ösztönözhette az esztergomi botanikust, a tudós doktort egy teljes önéletirás elkészítésére. Azt nem tudni, hogy írása miért maradt kéziratban, hiszen módja lett volna a helyi Buzárovits-nyomdában megjelentetni. Nagybátyja, Feichtinger János kanonok könyvtárnok dolgozott egy 1600-ig visszamenő hatalmas családi genealógián, ennek lett utólag hiánypótló része e nemrég előkerült önéletírás. Belőle tudható meg, hogy az 1838-as nagy pesti árvizet Dominik nagybátyja belvárosi parókiájának emeleti szobájában vészelte át. Csak csónakon sikerült kimenekülniük a közeli Kígyó utcán át, a Barátok (ma Ferenciek) terére, ezután Budára a Lakner nagymamához költöztek, a magasabb fekvés védettsége reményében. Állandóan a töltésen tüsténkedett, de érdekes, hogy Wesselényi Miklós nevét nem említi. Ami az egyetemi éveket illeti, évfolyamtársa volt - többek között - Margó Tivadar, a később nagynevű zoológus professzor, a nyíregyházi Meskó Pál, a nyergesújfalui Flartmann Mihály, továbbá Nedelkó Döme, s évfolyamtársa és barátja a már említett, tehetséges miskolci Doleschall Gábor. Érdekes, hogy a majdnem az állatorvostan tanárrá kinevezett Doleschallnak növénytani, míg a botanikussá vált Feichtingernek állattani témájú volt az orvosi disszertációja. Nézzük ezek után, miként jellemzik professzoraikat. Doleschall szerint Csausz Márton bonctanár rideg férfi, „leállatozza" hallgatóit. Feichtinger megvilágításában „komoly, szigorú tanár", de semmi bántó mellékes megjegyzés. A miskolci medikus szerint Sadler József füvésztanár „magyarfaló, nagy tudományú, rossz előadó ember". Esztergomi társa és barátja beállításában „előadásában nem volt olyan jó", ám a magyarságára ugyancsak érzékeny diák nem emleget hungarofóbiát. Más kérdés, hogy egyikük neve sem „tipikusan magyar", de ez nem mérvadó. Feichtinger nem említi Schuster Jánost, akár Doleschall Tognio tanár nevét, ez utóbbiról többen állították, hogy enyhén szólva nem kedvelte a magyarokat, főleg, mert nem tanulta meg a nyelvünket, amiért a szabadságharc idején fel is függesztették állásából, de ásványvizeink vegyi elemzéséért nála többet senki nem tett. A klinikusok közül Birly Ede Flórián tanárról Doleschallnak lesújtó a véleménye, míg Feichtinger szerint „eszes, szerencsés szülész volt, de kitől 8