Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Előszó

operátiót soha nem láttam". Doleschall-változatban Böhm Károly, az orvos­rendőri témában előadó professzor leckéit „merő pletykákkal fűszerezte", Feichtinger szerint „Böhm apóból néha tréfát űzünk". (Még 1848/49 előtt va­gyunk, tehát a Bem apót nem asszociálhatta.) Borsod megyei cmlékezőnk egyedül Bene Ferenc tanárról írt feltétlenül el­ismerően - állítólag oka volt rá! Ötödéves korában ugyanis egy tífuszos beteg vizsgálatánál - eléggé tapintatlanul - szinte kioktatta az idős belgyógyász pro­fesszort. A többiek ezen úgy felzúdultak, hogy csaknem megverték izgága tár­sukat. Bene tanár viszont „több szerencsét kívánt neki a gyógyításban", a sértő­döttség legcsekélyebb jele nélkül. Ez jobban hatott egy éles visszavágásnál. Az esztergomi orvosnak a miskolciéhoz hasonló időben készült, eddig ismeretlen emlékirata mindenképp árnyalja a kórképet. Ő azt állította: „ha Doleschallnak jobb természete van, rendkívüli észtehetsége és szorgalma mellett ma Budapes­ten az országos hírű orvosi corypheusok közt első helyen állna". Bizonyára kö­zel jár az igazsághoz, mert a fiatal orvost már 28 éves korában tanszékre jelöl­ték. Nehéz természete miatt viszont még annyira sem vitte, mint szerényebb képességű dunántúli társa. Anatómia-tanuláshoz a hóhértól való csontszerzést mindketten egyformán írták le. Feichtinger azzal a többlettel, hogy a hóhér fe­lesége - elmondása szerint - állítólag esztergomi leány volt. A fentiekből min­denképp kitűnik a „több szem többet lát" igazsága. Érdekes az 1840. évi bécsi beszámolója is. Szorgalmasan látogatta Roki­tansky kórbonctani intézetét, a szemészetet Rosas és a császárvárosban tar­tózkodó Dicffcnbach, a gycrmekorvoslást a győri születésü Mauthner, a szü­lészetet Lumpé klinikáján gyakorolta. A kancsalsági korrekciós ínmetszést feltalálójától, a nagy Dieffenbach tanártól sajátította el, aki e tárgykörben elő­adásokat és demonstrációkat tartott az érdeklődőknek. Feichtinger szemműté­teinek hazai sikereiről az Esztergomban élö Rumy Károly György számolt be német nyelven, az Ofner-Pester Zeitung 184l-es évfolyamában. Kopácsy József esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása „üzemor­vosként" alkalmazta a Bazilika építkezésénél. Akadt sajnos elég sok baleset, kamatoztatni tudta sebészi jártasságát. A megépült alagsori kriptarendszerben kitett csecsemőket is talált. Maga a főpap elvegyült néha a munkások között. Éktelen káromkodásokat hallott néha, de úgy tett, mintha észre sem venné, de a megrémült munkavezető megjegyezte: „kőfaragók között Magyarországon másképp ez nem megy!" Feichtinger önéletírásának friss légköre valósággal visszavarázsol ben­nünket egy letűnt kor kellős közepébe. Akár egy jó regény. Képzeljük el az esetet, amikor egy vidéki paphoz hívták: kiderült a vizelet-elakadás, de katé­ter sehol. Erre kiment a szabadba, lemetszett egy vízdús vékony fűzfavesszőt, lehúzta a héját, beolajozta, és készen volt a pösesap. A katéterezés simán megoldódott. Tőle tudjuk meg, hogy Széchenyi István grófot 18^8 szeptemberében a 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom