Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

egyhavi munkát igényelt. A bírálat és nyomtatás hasonlólag egy hónapi időmbe került, és így a graduatio vagy tudorrá való felavattatásom csak 1840 maj 19-én történhetett. A közbenső időben Dr. Stokinger Tamás assistens és Dr. Kajdácsy István tanúsága szerint az 1839/40-es iskolai évben a sebészeti tudorság elnyerésére kiszabott gyakorlati sebészi előadásokat szorgalmasan hallgattam. Ezen avatás ceremóniáit Dr. Fabini Theoph. Ocul. Prof. és Decan hujus tempo- Felris végezte az orvosi kar jelenlétében, midőn mint fiatal orvost megcsókolt és avatásom kezet nyújtott e szavakkal: Recipsio et in Doctorem. Ugyanezt tették a többi jelen levő tanár urak is. A szokásos orvosi esküt is ez alkalommal tettem le. Az avatást megelőzte a Disputatio, mely nagyobb ünnepélyesség okáért kivételesen az Aula Majorban tartatott és melyen számos meghívott vendég: más facultások tanárai, atyám, nagybátyám, Dominik a plebánus és ennek jóbarátjai, néhány rokonom és jóbarátaim, s nagy számú ifjúság is részt vettek. Opponálóim voltak Dr. Marschal, Dr. Doleschall és talán Hartmann vagy Gerovits. Ezen nyilvános föllépésnek igen szép és komoly színezete volt. A magasabb cathedrárul úgy beszéltem, mintha egyetemi tanár volnék és előadást tartanék, mihez némileg hozzá is voltam szokva, mert magánórákat is adtam mint orvostanuló. A Disputatio végeztével egy szívre ható beszéddel megköszöntem atyámnak és nagybátyámnak irányomban tanúsított kegyességüket. Mint következik: „Atyám, Tisztelendő Nagybátyám! Én, aki jó csillagzat alatt születve a Ti segítségetekkel életem megpróbáltatásain oly szerencsésen és sikerrel jutottam át, hogy nem volt nap, amely ne hagyott volna lelkemben örökké édes emléket, most, hogy elértem ama folyóhoz, amely eddigi életem kedves vidékének határt szab és annak az ismeretlen területnek a partjait mossa, amelyre most lépek, elhagyva a korábbi s megkezdve további utam, lelkem irántatok érzett háláját hadd nyilvánítsam ki. Hiszen Ti ketten voltatok ifjúságom csalhatatlan és éber őrei. Téged apám, aki zsenge életemet, amelyet nékem adtál gyermekségemben nagy gonddal tápláltad, növekvő fiúként atyai kedvességgel és törődéssel neveltél, ifjúságom lángját pedig hihetetlen körültekintéssel és bölcsességgel kormányoztad, Téged tehát apám, fiúi szeretetem illet! Fogadd mélységes hálámat! Neked pedig, tiszteletreméltó nagybátyám, aki a szívedben és lelkedben rejlő fényes igazságot, melynek üdvös voltát az egyház szószékeiről nyilvánosan is hirdeted, abba az ifjúi szívbe is, amely Téged, mint második atyját tisztelt, minden módon belé próbáltad plántálni, s akinek kegyessége nagy és legyűrhetetlen, élete szent voltát jelző vallásossága mindig is serkentőleg hatott rám, aki oly nagylelkű voltál, hogy mindazt, amit csak kedvesnek találtál, rögtön másnak adtad - amit magamon is gyakran tapasztaltam -, neked tehát tisztelendő nagybátyám hitem és lelkem ajánlom. 45