Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

Ha tehát bármim is lenne, amit a mindennapos tanulás és virrasztás árán szereztem, s ami dicséretre méltó, mindavval - s ezt mindig tudnotok kell csakis nektek tartozom. Hiszen Ti bizonyítottátok be rajtam, hogy mit ér az erény és a bölcsesség, s hogy az élet boldogsága szempontjából mit jelenthet az, ha jóakaratú, okos emberektől kérhetünk tanácsot. Segítsetek hát, kérlek! Ti, akik tudományos pályámon támogattátok törekvéseim. Akik ifjúságomat irányítottátok és igazgattátok, kérlek, segítsetek! Mindenki előtt nyilvános tanúbizonyságát adom a lelkemből fakadó hálának, mert 'Előbb tűnjenek el a fehér hullámok a tengerről, mintsem keblemből kitörlődne arcotok. Éljetek szerencsével és emlékezzetek rám'. Rám, akinek jótettek eredményeképpen ilyen boldog élet jutott osztályrészül. De ha majd szívünk körül megáll a kihűlt vér, ugyan mi lesz értékesebb akkor a léleknél? Bizony semmi. Senecával szólva: „Amikor lelketek a test szennyéből már alig visz magával valamit, mikor minden mocsoktól megszabadul és megválik, s megelégszik önmagával, azon nyomban föllebben azon határtalan térségek felé, amelyek odafönt találhatók, és bcbocsáttatik oda."

2

0 2

0 A beszéd eredeti latin szövege így hangzik: Diligentissime Genitor! Reverendissime Patrue! Qui numine propitio vestra munifícentia, vitae meae vicissitudinibus adeo faustis felicibusque utebar, ut nullae mihi evanuerint, quae non dulcem sui memóriám in animo meo perennem fixisset, nunc quum flumen attingam, quod hilares vitae peractae regione limitibus fíxis exercet et firmae plagae incognitae quam nunc ingredior rippas adluit ittas relinquens hasque ingrediens, animi mei in vos gratissimi sensus publice profiteor. Vos enim habul infallibiles juventutis meae duae custodesque vigilantissimos. Tibi pater! Qui vitae icunculam quam mihi indideras, in infantia mea eximia tua sollicitudine aluisti, crescentem puerum mansuetudine curaque paterna fovisti, flammam juventae incxplicabili circumspectione prudentiaeque moderatus es, qui virtute et exemplis mihi constanter praefuisti. Tibi pater fit filialis amor! Sit suprema gratitudo! Tibi vero Reverendissime Patruc! Qui dum ipse candidam, quam corde animoque gestas veritatem, quamque saluberrimam e publico profers sacrarum aedium suggestu, juvenili pectori quoque quod te ceu alterum parentem venerabatur inserere omnimode satagebas, cujus pietas summa et invincibilis relligionis amor, quae vitae tuae sanetissimoniam illustrant mihi incitamento cessere, cujus tanta liberalitas ut id, quod gratum esse scriveras aliis redderes - me ut plurimum feriret partes. Tibi inquam Reverendissime Patrue! Sit pia mens sit animus meus devotus. Vobis itaque - si quid in me est, quotidianis studiis et vigiliis partum, quod laudem aliquam mereatur omne tribuendum esse semper reputato. Nam a vobis ego in me probatum vidi, quid virtus, quid sapientia possit, quidve benigna prudentium consuluendi ratio ad vitae beatudinem valeat conferre. Suffugite queso! Qui conaminibus meis in palestra mea litteraria favistis! Qui juventutis mese moderatores, rectores extitistis, suffugite quaeso! Quam publice profiteor gratissimi animi contestationem quarc „Cana prius gelido desint absynthia ponto, quam meo vester libatur pectore vultus. Vivitc feliccs memores et vivite nostri" cui vestro bcneficio tanta vitae bcatitudo accessit. At dum frigidum obstiterit circum praecordia sanguis quid tum animo precior (?) Nil certe magis, quam ut cum Seneca loquar: „Animus vester dum minimum secum ex corpore tutit, dum sordidum omne detorsit et expeditus suisque accontcntus medio emieuit in ingentia ilia, quae sursum sunt spatia eorumque possessionem admittatur." 46