Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása
Életrajzom
Nagy baj volt az" öreg nagybátyámat beteg, sebes lábával a csolnakba emelni, de végre ügyei-bajjal ez is megtörtént, mely után én is könnyed lábbal az első emeleti udvari ablakból a csolnakba beugrottam. Ez kellemetlenül improvisált csolnakázás volt ugyan, de nem tartott sokáig, mert a plébánia templom mellett a Városházáig haladva - a Kígyó utcán keresztül - a Barátok terén kikötöttünk. E téren még ekkor nem volt víz, és úgy emlékszem, hogy később is vagy semmi, vagy igen csekély lehetett. Nagybátyámat e téren barátságosan fogadta Hütner háztulajdonos és kebelbarát, és az egész catastrofa idejét itt töltötte a szeretett család körében békében és óhajtott kényelemben. (Hütner Haynald Lajos cardinalisnak nagybátya volt.) De én egyenesen nagyanyámhoz a Terézvárosba sietve, nagyanyámat bátor és vidor kedvben, a veszély sejtelme nélkül találtam. Beállítottam kedves nagyanyámhoz - mondám -, mert a vízár kiszorított az elbukott szobámból; a plébánia telve vízzel! Legyen szíves engem befogadni! Szívesen megtette, hiszen felkiálta: Nem félek én! E házak magasabb parton fekszenek és jól vannak építve! Engem teljes biztonságban tudjatok, hozzám víz nem fog jönni, hiszen ilyen magasra nem jöhet, de ha jönne is, én nem mozdulok ki lakásomból, mert teljesen megbízom az épületeim szilárdságában! Egy éjt háborítatlanul csakugyan itt töltöttem, de mire fölébredtem, nagyanyám két háza már körül volt véve vízzel; a ház utáni alacsonyabb fekvésű roppant kert megtelt; de az udvar és a szobák szárazak voltak, a ház előtt is még jámi lehetett, azonban a Gyár utcán keresztül a Három mozsár utcába vízben gázlólag lehetett csak jutni. Itt nagynéném, Lakner Rozi (férjezett Scheyli) sógorával és gyermekeivel lakott. Házukban víz még nem volt; a szilárd épület több biztonsággal kecsegtetett, mint a nagyanyám háza. Eközben aggodalmunk az öregasszony miatt fokról fokra szállott, mert akaraterejét megtörni nem lehetett, sehogy sem akarván beismerni jelen helyzetének tarthatatlanságát. Végre nagynénéinknek, Fáninak és Rozinak, de különösen nekem és unokabátyámnak, Grafl Józsefnek - akkori jogásznak, mostani szabolcsi főispánnak - sikerült őt rábírni a házának elhagyására és a szomszéd Három mozsár utcai említett házba való beköltözésre. Az átköltözködést mi ketten eszközöltük, Grafl József és én, kik karjainkon tartva - és térdig a vízben járva - vittük át az öreg jóasszonyt, de itt sem volt kellő kényelemben, mert e házba is később behatolt a víz, és innen a padlásra kellett menekülnie, s menekülnünk mindnyájunknak. A padlás sem kényelmet, sem tartózkodási helyet hosszabb időre nem szolgáltathatott, azért az öregasszonyt egyik leányára visszahagyva, mi többiek a Neugebaudeba menekültünk, hol egy ismerősünk, későbbi rokonunk Erdős nevü katonai tisztviselő - elég jó elszállásolásról gondoskodott. Ezen épületben 4-5 napot töltöttem. Első éjjel nem éppen kényelmes fek34
