Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

tői németül; az állatjárványtant Hoffnertől magyarul; az elméleti chirurgiát Veleczkytől németül hallgattam. Veleczky Chelius kézikönyvéből olvasta a chirurgiát. Előadása lassú, vontatott, unalmas volt. Nem hallgattuk, de nem is volt érdemes hallgatni. Ezért órájáról számosan elillantak. Rövidlátó lévén, a catalogus olvasása mellett akárhányszor megtörtént, hogy más kiáltott a hiányzó helyett, sőt néha kettő is. Dr. Stáhly Ignác tanár csak a betegágynál adta elő a gyakorlati sebészetet magyar és német nyelven (számomra 1837 octob - 1838 juliusig). Az országos hírű tanárnak előadása méltó volt nagy nevéhez. Ennek catalogust olvasni nem kellett, mindig zsúfolásig tele volt a tanterem. Feltett kalappal hallgattuk az előadást. Hogy iskolai kötelességeimnek kényelmesen megfelelhessek, nagybátyám szívességéből és rendeletéből - mint már más helyen is említém - a kaputól jobbra egy elkülönített sarki szobám volt. Bútorzatom egyszerű: egy ágy, asztal, mosdó, ruhaszekrény; meg voltam elégedve, és jól éreztem magamat ott, meg is látogattak abban barátaim és jó ismerőseim. Mint botanicus dilettánst Haynald Lajos, akkori pesti káplán keresett fel egy szép téli délután, barátságosan elmulattunk és kedélyesen társalogtunk; egyszerre hirtelen felkelt - mint még most is szokása - fázom! Isten áldja meg! Én melegebb szobát keresek! - és elment a káplánokhoz. Bizony szobám kemény téli napon már du. 3-4 órakor annyira hideg volt, hogy abban én köpenyegbe ülve tanultam, mert a házirend szerint - és a fa drágasága miatt - csak egyszer, reggel fűtött a cseléd 5 órakor, ekkor pokoli hőség volt, mely eltartott majd délig, tehát azon időig, míg én az oskolában voltam, délután már a szoba melege kifogyott és este már fáztam, azért a korán fekvésben kerestem enyhülést. Kemény téli éjjeken a mosdóvíz a palackban a szobámban befagyott, de reggel addig dörgöltem testemhez, míg megolvadt, hogy megmosakodhassam. Ezen körülmény nekem soha még köhögést - annál kevésbé más bajt - sem okozott. Árvíz Bekövetkezett az 1838-ik év tavasza, hosszú erős tél után. Naponta áradt a 1838-ban Duna. Naponta százan, ezren nézegették annak gyors folyását és emelkedését. Az öregek megemlékeztek azon régi időkről, midőn a vízár Pest városát veszélyesen ellepte, és aggodalmaikat fejezték ki, a fiatalok pedig ezzel vajmi keveset gondoltak. De a hatóság résen állott. A város a Duna-partok védelmére töltéseket csináltatott, ezen munkálatokat számosan nézték. Én is ellátogattam többször napjában a szomszédságomban a folyóhoz, a hatalmas Dunához és láttam annak megdöbbentő, mindinkábbi emelkedését. Egy délutáni napon odaállítok nagybátyámhoz, így szólva: Kedves Bátyám! A Duna folytonosan árad, a part töltését a víz már nyalja! Ha rögtön 32