Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

Apámtól öröklött hajlamomnál fogva a rokonság iránt szeretettel és vonza- Rokonaim lommal viseltettem, és azért egyetemi éveim alatt felkerestem őket sorjával, de velük az állandó összeköttetést nem tartottam fenn, mert nagyon távol laktak egymástól, egyébiránt is igen el voltam foglalva tanulmányaimmal és eszerint időmből kifogytam, s így csak ritkán láthattam hol egyikét, hol másikát, mert „aus dem Gesicht aus dem Sinn" [arcukról a felejthetöség] elve szerint lassan eltűnt a vonzalom, s mind gyérebbek lettek látogatásaim. Csak az öreg nagyanyámmal tettem kivételt, ki mindig a rokonság vonzó központját képezte egész iskolai éveim alatt, és kit gyakran felkerestünk, mert rokonait kivált unokáit - igen szívesen látta és nagy ritkán meg is vendégelte. Meg is jelent minden recreatio napján az unokák egész serege a terézvárosi Gyár utcai házában, hol víg volt a társaság minden tartózkodás nélkül, tevékenyen részt vett ebben maga a 70 évesnél öregebb nagyanyám is; a tréfás mulatságot emelte Fáni néninek kellemes éneke és gitárral való játéka és Rozi néninek kedélyessége. Midőn így jó kedvébe hoztuk nagyanyánkat, azon ígéretet tetettük vele, hogy kivisz mindnyájunkat a Svábhegyre és ott megvendégel. Ez nagy dolog volt egy nagyanyától ilyen agg korban, de megtette, felvette hosszú, uszályos selyemruháját, megtömte kézitáskáját (Rediculjét) bankjegyekkel és ezüst húszasokkal, beült a bérkocsiba néhányad magával, és kihajtatott a budai hegyekbe, hol bennünket már megtalált, ekkor a takarékosság elve fel lett függesztve, és hozatott was gut und theuerist;

7 a napot örvendetes családi körben töltöttük. Ily szép napok emléke annyi évek után nekem, az aggkorúnak még most is kedves, de meg is ígértük nagyanyánknak, hogy a tanulásban hiba ugyan nem lesz, elöljáróink velünk meg lesznek elégedve. Tanulni bizony kellett, mert iszonyú szégyen lett volna egy stipendiosus tanulónak, mint milyen én voltam, megbukni. Minő szemeket meresztett volna reám nagybátyám és nagyanyám, kiktől minden jóságuk mellett is kissé féltem, de határtalan tisztelettel is viseltettem irántuk. Atyámnak nagy könnyebségére volt, hogy nekem a 7-ik osztálytól kezdve stipendiumom volt, melyet megtartottam az egész orvosi tanfolyamon kezdettől fogva, míg csak doktorrá fel nem avattattam, tehát még a szigorlat évében is (180 for. volt évenként váltóban). Ez serkentésül szolgált és a tanulásra kényszerített, mert mint ösztöndíjas, minden semesterben legalább egyszer examinaltattam. Rokonok: Budán a Rácvárosban a gyógyszerészek grémiumának hosszú évek során seniorja Ráth József és annak fia, Ráth Péter - szintén senior -, ki 1833-ban mint Pharmaine magister avattatott fel Pesten, és atyja 'Szentháromsághoz' címzett gyógytárát vette át; Ráth Károly budapesti főpolgármester stb. Bár közeli atyafiak, mégis irányunkban - annyira mint óhajtottuk volna 7 mindent, mi szem-szájnak ingere 21