Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

fölmelegedni csak Péter, a gyógyszerész (és később országos ember) és József, a pap tudtak. Ez utóbbi vélem egykorú, s mint clericus, atyám házánál gyakran megfordult, mint budapesti főplebánus és mint pozsonyi kanonok is, vele nem csak én, de kivált feleségem is levelezésben állott. Meghalt 1882-ben. A Statio utcában lakott Petrasovits ügyvédnek második neje és özvegye, ki első nejének rokonságához nemcsak nem húzott, hanem azokhoz meglehetősen hideg is volt. Őtet is csak ritkán látogattam meg. Mostohafia, Lajos jogász volt, finom míveltségü és jó cimbora, azon rokonokhoz tartozott, kik nagyanyámnál többször megfordultak. (Bicskeyné Alsódabason a nővére volt.) Helykere- Bevégeztem a philosophiai cursust. Egy kisvárosi hatosztályú gymnaziumból sésem kilépő fiúnak az egyetemen a bölcsészet tanulása a szemét sokkal hirtelenebben kinyitja, mint kivánatos. Ehhez járult a fővárosi levegő, az ébredő szabadabb nemzeti szellem, az öregebbekkel társalgás, tiltott politikai és vallásos könyvek olvasása, szóval jobban felvilágosultam, mint azt koromnál fogva lehetett volna várni, és hiányozván az élettapasztalás, oly elveket feszegettem az egyházi férfiak körében, melyeket ugyan jó könyvekből és tisztességes férfiak társaságában tanultam, de melyek a környezetemhez tartozó egyházi férfiaknak szigorúbb elveivel akkor még ellenkezők voltak. így történt, hogy Dominik nagybátyám ezen irányú mívelődésemet rossz szemmel nézte, és jónak látta - némileg megtorlásból is - atyámat arra bírni, hogy számomra más helyet keressen. Mint első éves orvosnövendék tehát egy ideig özvegy Treschernénél Flórné anyjánál - a Servita téren, részben nagyanyámnál a Gyár utcában voltam kosztban és szálláson. De ezen időszak - úgy emlékszem - csak egy évig tartott. Nagybátyám ismét szívesen visszavett, és én okulva a történteken, a vitatkozásokat végképp beszüntettem és csak a szakom tanulmányozására fordítottam minden időmet. Szakadatlanul öt évig nála laktam; évről évre inkább haladtam, úgyhogy az orvosnövendékek közt az elsők közé tartoztam, és nagybátyámnak szeretetét nemcsak teljes mértékben megnyertem, de halála órájáig is megtartani tudtam. Sajátságos volt bizalmának és szeretetének kinyilvánítása. Nagybátyámnak egyik lábszárán volt egy idült, megrögzött, fiatalságában kiállott typhus után utóbaj gyanánt visszamaradt, őt állandóan gyötrő fájdalmas fekélye. E korban az országos hírű egyetemi tanár, később országos protomedicus, Dr. Stáhly Ignác, jó barátja kezelte. O nagybátyámnak eltiltotta a kávét és borivást, nyugalmat rendelt és sikeres szereket. A szereket használta, a nyugalmat kanapéján megtartotta, de az étrendre nézve engedetlen lett. Egykor felhívatott magához: Sándor nézd meg a lábam sebét! Bíz' az nagy terjedelmű kedves Urambátyám! Szólék: ez bizony Ismét nagybátyámnál lakom