Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

classis, II. szemeszter eminens, logikából eminens, metafizikából eminens, magyar nyelvből eminens. 1833-1834-ben: filozófiai osztály második év (17 évesen): vallástanból eminens, fizikából eminens, magyar történelemből emi­nens, metafizikából, etikából eminens, magyar nyelvből eminens. Tanáraim: Szaniszló Ferenc a kánon, Groeber L. a fizika, Vekerle Jose­phus a történelem, Degen J. a filozófia, Horvát I. a magyar nyelv professzorai voltak, közülük kedvesen emlékszem vissza Szaniszlóra, ki a hittant adta elő, kiből később nagyváradi jeles püspök lett, kivel kellemes találkozásom volt, mint orvosnak a 40-es évek elején Esztergomban, Kopácsy prímás úrnál. A philosophiai facultásbeli pesti egyetemi tanárok ekkor nemigen voltak kitűnőek, azért tőlük sokat tanulni nem lehetett, még a hazafias szellemű és nagy tudományáról országos hírűvé lett Horvát István tanárom is - O' absurdum! - a magyar nyelvtant latinul adta elő. Előadása szép, érdekes és hazafias volt. Pest városának szépsége engem, kisvárosit meglepett, pedig mi volt még Pest 1833/4-ben, hasonlítva a maihoz. Pest szépsége szorítkozott a Belváros­nak néhány főútjaira, a Váczi és Uri utcára, Nagytérre, leopoldvárosi negyed­re és különösen a Duna parton levő gyönyörű házsorra, mert a többi részei: a Ferencz-, József- és Terézvárosok már kisvárosias mezővárosi színezettel bír­tak, mert ahol ma a palotáknak szebbnél szebbjei díszlenek, ott deszkakeríté­ses kertek, szabadon és parlagon heverő térségek és mocsarak voltak. Nagy­anyám mesélte, hogy midőn ő gyermekkorában a Terézvárosból a Belvárosba a Nagytéren keresztül ment, ott sás, káka, nád és egyéb mocsaras növényeket tenyészni látott az állóvízben. Egyetemi életemnek philosophiai cursusán a tanárok, de különösen a dé­kán nagyon szigorúan követelte az erkölcsös vallásos gyakorlatokat, a temp­lomba járást. A szép egyetemi templomban minden vasár- és ünnepnapon az egyetemi polgárok számára isteni szolgálatot tartott, melyre megjelenni köte­leztettünk. Hogy ellenőrizhesse a pedellus a megjelent tanulókat és feljegyez­hesse a hiányzókat, egy keskeny kétajtós szekrénybe be voltak zárva az összes tanulók nevei sorrendben. Megjelenéskor mindenki saját nevét kike­reste és a neve melletti gödröcskébe egy fapálcikát illesztett. Midőn a mise megkezdetett, a szekrényt a pedellus bezárta, mely úgy nézett ki, mint egy várjáték - tábla tele pálcikákkal és itt-ott üres helyekkel. Ha egyszer-kétszer elmaradt a bölcsész, elnézték, de már harmadszori el­maradására a dékánhoz idéztetett; velem is megtörtént, hogy elkéstem egy­szer-másszor és ekkor az absentiát úgysem kerülhettem el, inkább végképp kimaradtam a templomból. Magához hívatott Dr. Rezeda német nyelvtanár - és egyszersmind dékán ­és hatalmas predicatioját komolyan és szigorúan elmondván, és különféle érzé­keny módon fenyegetetvén, elbocsátott. Bezzeg féltem, hogy ezen idézés az audiendum verbum ne ismétlődjék, és így a nagybátyám értesüljön az ilyetén el­maradásról, mely csak kellemetlen megleckéztetésre szolgáltatott volna alkalmat. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom