Deák Antal András: A Duna fölfedezése
Tartalom - II. DANUBIUS A MEGVALÓSULÁS ÚTJÁN
A DUNA FÖLFEDEZÉSE — a fölösleges emberáldozatok elkerülése végett —, szabad elvonulás feltételével a várat feladják. Tettükért a vár parancsnokát, Arco grófot lefejezték, őt pedig rangjától és javaitól megfosztották. Kegyvesztettségéről szóló döntést 1704. február 25-én kapta kézhez. Ezután száműzöttként Franciaországba ment. A Duna-monográfia sorsa így elveszítette a császár korábban élvezett támogatását. Ábráinak elkészült lemezeit úgy kellett kilopnia Nürnbergből. A helyzetet bonyolította, hogy Eimmart halála miatt (1704. január) az illusztrációk metszésének egy része az anyagi ügyekben óvatos és bizalmatlan Fleischmannra maradt, aki nem volt tekintettel Marsigli megromlott anyagi helyzetére. így annak parancsát, hogy az elkészült lemezeket küldjék el neki, addig nem volt hajlandó teljesíteni, amíg járandóságát maradéktalanul meg nem kapta. (A 458 floréna ugyanis, amit Fleischmann kapott, azt nem fedezte teljes mértékben.) Marsigli a közvetítéssel Müller testvérét, Johann Heinrich Müllen bízta meg, akinek végül óvadék ellenében hajlandó volt Fleischmann kiadni az elkészült lemezeket. J. H. Müller ládákba gyűjtötte hát Marsigli jegyzeteit, kéziratait, és a lemezekkel egyetemben március 19-én átadta Löflfelholz bárónak. 177 Nemcsak az ábrák, hanem a szöveges részek végső megformálásában is igénybe vett Marsigli külső segítséget. A kifizetett összegekről szóló kimutatásokból és Müller egyik leveléből tudjuk, hogy az Eimmart ellen intrikáló Schoder (Schoeder) gondozta Marsigli szövegeit. Müller azt írja Marsiglinak, hogy Löffelholznak átadott mindent, amit Marsigli megparancsolt. Többi között a Római régiségek kötetét is, miként azt Dr. Schoder elrendezte, és jegyzetekkel elláttaé 7 S Schoeder Marsigli bizalmát korábbi munkáival érdemelte ki. Irányító szerepe volt a kávéról 17 9 és a foszforról 18 0 szóló könyveinek nyomdai előkészítésében és (latinra) fordításában. 18 1 A Duna-monográfia anyagának összegyűjtésében, ábráinak rajzolásában legfontosabb szerep Johann Christoph MüllemeV. jutott. Marsigli szolgálatában végzett munkásságát három periódusra oszthatjuk. A határkijelölés időszakát fentebb már bemutattuk. Ezt megelőző tevékenysége is nagy jelentőségű volt a Danubius vonatkozásában, mivel Marsigli nemcsak a csillagászati észleléseket és térképek rajzolását bízta rá, hanem bevonta őt a mű anyagának gyűjtésébe, rendezésébe, szövegek és ábrák végső megformálásába is. A bolognai kéziratokban számos olyan lap maradt fenn, amelyek Müller keze nyomát viselik. Mivel ezek dátum és név nélküli lapok, csak a szövegkörnyezetből és stílusjegyekből lehet következtetni keletkezésük idejére és készítőjükre. Azért, hogy Müller szerepét a könyv előkészítésének első fázisában érzékeltessük, a teljesség igénye nélkül megemlítünk néhány térképet és rajzot, amelyeket később elsősorban az I., és a II. kötet anyagába soroltak be. A térképek közül a Mappa Generalis vonja magára leginkább tekintetünket, amely impozáns méretben és plaszticitással a Duna magyarországi és szerbiai szakaszát ábrázolja. Marsigli tisztában volt azzal, hogy egyben Magyarország új térképi arculatát fogja meghatározni az a Duna-kép, melyet számos vázlatrajza és sok-sok személyes élménye, valamint a csillagászati helymeghatározások által felvázolt. Az út azonban idáig hosszú volt és rögös. A Bolognában található változatok jól mutatják az ábrázolás evolúcióját. Fennmaradt egy két kötetes Duna-monográfiatervezet, melyet Marsigli Lipót császárnak ajánlott. 18 2 Az egyes kötetek 3-3 részből álltak volna. Az I. kötetben a Dunát Kahlenbergtől a Jantráig - egy összesítő és 20 szelvényrajzzal —, továbbá a növényeket és állatokat, valamint a római régiségeket akarta ismertetni. 17 7 BUB Mss di Marsigli, Vol. 80. C pp. 33-34. Joh. Heinrich Müller levele Marsiglihoz, Nürnberg, 1705. március 19. 17 8 BUB Mss di Marsigli Vol. 82. II. 67. levél pp. 174-177. Nürnberg, 1703. április 17. 17 9 Bevanda Asiatica, brindata aH'cminentissimo Buonvisi, Nunzio Apostolico. Vienna, 1685. 18 0 Dissertazione epistolare del fosforo minerale o sia deli pietra illuminabile Bolognese... Lipsia, 1698. 18 1 BUB Mss di Marsigli Vol. 82. 104. levél, Nürnberg, 1702. szeptember 11. Schoder levele Marsiglihoz. 18 2 BUB Mss di Marsigli Vol. 12. 45