Deák Antal András: A Duna fölfedezése

Tartalom - II. DANUBIUS A MEGVALÓSULÁS ÚTJÁN

A DUNA FÖLFEDEZÉSE A II. kötet Magyarország háború-szaggatta területeiről geográfiai térképeket, természet­rajzi megfigyeléseket, valamint az ország váro­sainak régi emlékeit gyűjtötte volna egybe. A benne található Duna-térkép még teljesen a régi, a hagyományos formát mutatja: Vácnál a Duna továbbra is keletnek tart. Színezése ízléstelen, maga a mappa pedig áttekint­hetetlen. Elképzelhető, hogy ez a kudarc indí­totta Marsiglit arra, hogy Nürnbergből egy jó térképészt szerezzen. Tehát még Müller megérkezése előtt (1696) készülhetett, míg a könyv ajánlása 1697 után, mert a végső győzelmet, (a Zentai csatát), mint közeli élményt említi. A fenti térkép alapján készült az a Mappa Geographica Antiquitatum Romanarum MilitariumS^ feliratú lap, ame­lynek formai és tartalmi jegyei már Müller-i eredetre vallanak. Ennek impúrumát is ismer­jük: a felirat helyét ceruzával jelölték be, ahová barna gubacstintával németül dahero man recht seyn kann x M megjegyzést írták. 185 A tisztázati példány felirata latin, szépen kidolgozott, gondosan színezett: a Duna, a Tisza, az Adriai- és a Fekete-tenger zöld, a hegyek szürkék. Akár vizsgadarabnak is beil­lett. A Duna rajza azonban, miként a mintá­jául szolgálón is, hagyományos, azaz a jelleg­zetes magyarországi irányváltoztatásait hiába keressük rajta. Müller rajzolta a Theatrum antiquitatum Romanarum in Hungaria ] 8 6 feliratú lapot is, mely valószínűleg Marsiglinak a táborba megküldött munkapéldány volt. Erre utal a három viaszpecsét-nyom, és a kis cédulákra nem Müller által írt, utólag beragasztott kiegészítések. 18 7 Az I. kötet geográfiai térképei közül a Mappa Potam ograph tea-bóI (vízrajzi térkép) is három változat maradt fenn. Az első ugyanúgy rossz és hagyományos vízrajzot ábrázol, mint azt fen­tebb a Mappa Generalis™-nál említettük. 189 Viszont ez lehetett forrása annak a változatnak, amelyet Müller már helyes Duna-ábrázolással rajzolt meg. A Tiszán, két helyen - Szeged alatt és a Maros torkolatában -, a Dunán a Karaza ­Karasica - folyó alatt, Péterváradnál, Belgrád előtt és a Morava valamint a Kerka folyó előtt, majd a Száván Belgrád előtt két helyen mélységet és sebességet, illetve vízszintkülönb­séget mértek. Ezeket a helyeket piros vonalká­val jelölte Müller 19 0. Mindkét változaton a kötetből ismert ABCD-vel jelölt metszés­vonalak már szerepelnek. Müllertől számos térképvázlat is fennmaradt. Ilyenek a Margitszigettől Arasti-ig [Duna­haraszti] 19 1 vagy Petrovatz^ 1, négyzet alakú földvár árokkal. A térkép a várat körülvevő mocsarat, és a Kopinik, illetve Mitrovitz ­Mitrovica — felé futó árkot ábrázolja. Ugyanitt a Szerémségben lévő Mitrovitz és Nagjalos közötti földvár alaprajzát adja. A latin nyelvű magyarázattal szemben, a kép jobb oldalán német megjegyzés: Hier unten ist ein breiter WallM 3 Ezen lap verzióján is Müller rajza látható: Mitrovitz Sirmii olim Metropolis ruderibus suis antiquioribus, hic representata. 19 4 A kép felső peremén fut a Száva, bal partján pedig a és b régiségeket jelöl, valamint a kövezett utat. Alatta a fenti objektumok rajzai 21x30 és 11x13 cm nagyságúra kinagyítva, valamint két kő­töredék madárral - Fragmenta lapidum in Mitrovitz 19 5 megjegyzéssel. 18 3 Római katonai régészeti emlékek geográfiai térképe. 18 4 Ehhez lehet igazodni. 18 5 BUB Mss di Marsigli Vol. 6. p. 1. és p. 2. Mérete: 51 x 75 cm 18 0 A magyarországi római régiségek színhelyei. 18 7 BUB Mss di Marsigli Vol. 32. Mérete: 31 x 65 cm. Pl. Eszék feletti kiegészítés: Pons ligeneus a Turcis superiectus in aggere terra, et lapidibus a Romanis strato. - A rómaiak által épített, kövei borított földsánc, amelyre a törökök a fahidat építették. 18 8 Összesítő térkép, melyen bejelölték a XVIII. szelvény határait. 18 9 BUB Mss di Marsigli Vol. 46. p. 12. Mérete: 51 x 71,5 cm 19 0 BUB Mss di Marsigli Vol. 46. p. 14. 47 x 73,5 cm, fokhálózattal 19 1 BUB Mss di Marsigli Vol. 6. p. 8. 51 x 6,5 cm 19 2 BUB Mss di Marsigli Vol. 6. p. 51. 20 x 32 cm és 21 x 32 cm 19 3 Itt lent egy széles völgy húzódik. 19 4 A Szerémség egykori fővárosának, Mitrovicának itt bemutatott régebb romjai. Mérete: 18 x 30 cm 19 5 Kő fragmentumok Mitrovicában. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom