Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - MŰVEK ÉS NAPOK (1979-1990)

Csoda-e, ha végül megcsömörlöttem magamtól? Ha már se író, se magyar, se gondolkodó nem akartam lenni. „Legyen a költő hasznos akarat?" A halálon túlra üzentem Szabó Lőrincnek: ne legyen! Legyen inkább Villon módjára haszontalan, de szabad, Baudelaire módjára hideg arisztokratikus lázadó és megtéríthetetlen, József Attila módjára árva és fölösleges, aki épp a fölöslegesség érzetével figyelmeztet mindnyájunkat arra, hogy a világot nem föltétlenül a buzgó és hasznos emberek lendítik előre, hanem a munkájukba belefeledkezők. A sorból kilógó természetűek. * A lepkék egyre kíváncsibban és merészebben röpködnek körül. Kettő elfeledkezve szívbajáról - egyenesen ide telepszik le az asztalomra, a júliusi Nagyvilág-számra. Kedvesek és pimaszok, mint a kamaszok általában. Egy „bordából" valók, mindkettő citromsárga, szárnyukon néhány arányosan elhelyezkedő folt. Lehet, hogy az imént kilottyantott tea barna csöppje csábította őket a közelembe? Az egyik lelibben a folyóiratról és odabillegdél a forint-nagyságú tócsához és iszik belőle. Láthatóan ízlik neki. Pestiesen szólva: tankol. Akaratlanul elmosolyodom a jeleneten. „Mert annyi mosoly, ölelés fönnakad a világ ágbogán." Hívatlanul úszik elém ez az oly sokszor hallott és elismételt József Attila sor, amely létértelmezés is egyben. Talányos eddig se volt, de azt hiszem, most itatódott át igazán érzéki és emlékezetes valósággal. Fogalmazhatnék úgy is: ha mostanáig én gazdagodtam a sortól, mostantól kezdve a sor gazdagodik tőlem. Ettől a váratlan fölismeréstől még derűsebb leszek. Derűsebb és szabadabb. Annyira az, hogy jó kedvvel leplezhetem le magamat. Ha másfél napja nem vágom el pesti köteleimet, menthetetlenül ott ülök most az Európai Keresztény Demokrata pártok budapesti nagy tanácskozásán, sötét öltönyben, komolyan. Talán épp Andreotti oldalán vagy Kohl kancellárén és meggyőződéssel mentjük, alakítjuk, egységesítjük az újságokból ismert századvégi Európát. Isten bocsássa meg nekem ezt a tapintatlan, barbár távollétet, de főleg a kereszténydemokraták. A sok keserves mentési kísérlet után én most azzal mentem Európát, hogy két lepke társaságában halott költőket emlegetek és boldog vagyok. * (...) Két esztendő óta ezek az első szabad és laza óráim, amikor azt csinálok, amit akarok. Állhatok fejre, tanulmányozhatom a szöcskéket, ezeket az őskorból ideugró rovarokat s ugyanúgy a tücsköket, a lukaik bejáratánál bóbiskoló mesterdalnokokat. Végre nem kötelező figyelnem és mosolyognom se, mint hamisítatlan államférfinek. Utaznom se kell sehova: Csongrádra se és Upsalába se, aho[ a kötelező diplomáciai csacsogáson túl illenék okosakat is mondanom. És ami még ennél is vigasztalóbb: nem kell, mint érettségi előtt magoló diáknak, készülnöm Finnországból, Izraelből, Argentínából, a svéd 138