Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

Tartalom - MŰVEK ÉS NAPOK (1979-1990)

szociálpolitikából vagy a szovjet-magyar viszony alakulásából a Gorbacsov körül támadt földrengés óta. Egyszóval: ember és polgár lehetek, Rousseau és Csokonai klasszikus mintája szerint. De lehetek-e csakugyan? Maradt-e még bennem ennyi szükséges és földközeli önzés? Egyáltalán: lehet-e szabad, aki ír? Igen, de csak írás közben. Én azonban már 1988 májusa óta alig írtam valamit. Verset egyet sem. Most még töredékeket sem, nem úgy, mint régen. Cikket vagy tanulmányt is csak olyat, amiért ütötték az inamat, mint a vásárra kényszerített kecskének. Találok-e mentséget erre a felelőtlen könnyelműségre? Ismerőseim közül sokan atyaian veregetik a vállamat: ne emésszem magam a leszázalékolt, kényszer-nyugdíjas múzsáim miatt, ha ez a két éves kihagyás az életem logikájából következett. Végülis mi történt? - néznek fölhúzott szemhéjjal rám. Az történt csak, hogy szellemi és erkölcsi akaratomat nem művé, hanem gyakorlati cselekvéssé alakítottam át. És a megíratlan művek kárpótlásául, nem akármilyen elégtételként, itt állunk - itt állhatunk - most a lelkét kilehelő szocializmus teteme mellett, lábunk az elejtett vad horpaszán. Nyugtasson hát meg az, hogy a vad elejtésében komoly - följegyzésre érdemes - rész-föladatot végeztem. Hogy örült volna Petőfi egy ilyen kihagyásnak Fehéregyháza helyett s Byron is egy másfajta végzetnek a görög szabadságharc forrongásában! Jó, jó, érzem, értem - motyogom hangos csitítóimnak válaszul - de magamnak, belül sose tudtam ilyen testhez álló, karcsú mentségeket kitalálni. Most se tudok. Az a politikai kézitusa, amelyben évtizedeken át napról-napra résztvettem, egyelőre csak féleredménnyel zárult. Mindent átforgató és átrostáló forradalom helyett csak részleges forradalmak zajlottak le Magyarországon. Erre utal a többesszám is! Leglátványosabban jogi, szólásbeli és politikai forradalomról beszélhetnénk. E pillanatban inkább csak újságba valók, nem a történelem lapjaira. Kisemmizettségünk évtizedeihez mérve ez se kevés, de ha egy magamfajta, megkérgesedett író elégedetten fújná ki magát ilyen „történelmi dombtető" elfoglalása után, régi dicsőségünkre már rá se kérdezhetnénk. Valószínűleg egyszer majd rólam is megírják, ha megírják, hogy a pályakezdésétől szenvedélyesen politizáló író derekasan részt vett a szocializmus eszméivel visszaélő kemény és puha diktatúra elleni küzdelemben, amelynek lezárulásával a paradicsom ára ugyan megdrágult és a babakelengyéké is, ezzel szemben viszont szabadon választott honatyák ülték körül az Országalmát s mágikus szavakkal csalták elő belőle a jó mélyre fúródott kukacokat. De - s ezt már én dörmögöm hozzá kelletlenül - a magyarság ettől az általam is siettetett fordulattól épp meghasonlásos lelkületében nem újulhatott meg igazán. Tagadhatatlanul vállalkozóbb kedvű lett, de léhább. Jogilag jóval csiszoltabb, de árnyékban hagyott nemzeti és történelmi tudatában továbbra is vérszegény. 139