Csernyánszky Mária: Az Esztergomi Főszékesegyházi Kincstár Paramentumai

Tartalom - I. A paramentumok liturgikus fejlődése, anyaga és technikája

19 Az olasz quattrocento hínizésművészet remekei a casulakeresztek, melyeket rendszerint építészeti keretben, lazúrhímzésű szentek alakjai vagy félalakjai, mellképei díszítenek. A cinquencentóban a figurális hímzést kiszorítja a virágornamentika. Eltűnik a casulák hátát dekoráló kereszt, helyette vagy az egész miseruhát elborítja a virágos hímzés, vagy a szegélyekkel három hosszanti részre tagolt casula középső sávját, az ú. n. colonnát, oszlopot ékesítik vele. A XVII. és XVIII. században a paramentumok hímzési motívumai megegyeznek a világi hímzésekkel. A virágdísz mellett megjelennek a bárok és rokokó művészet dekoratív elemei : a változatos kagylómotívumok (rocaille) és a rácsozatos, ú. n. quadrillée-díszítés. Egyformán kedvelik a tarka, naturalisztikus színezést és a tiszta aranyhímzést, melyet sokszor túlzottan domborúan készítenek, ami által a kisméretű miseruhák súlyosakká válnak. A francia forradalom után a megegyszerűsödött életkörülmények, a polgári divat és legfőkép a mult században tért hódító gépek hatása végzetes a hímzésre, amely egyre veszít művészi jellegéből. A régi szép motívumok és a fáradságos technikai eljárások feledésbe merülnek s helyükbe a művészileg sekélyes keresztöltés lép. A század vége felé erélyesen fellépnek az egyházi ruhákhoz nem méltó díszítési módok ellen. A középkor páratlan szépségű hímzéseit igyekeznek utánozni s ebben a munkában a női szerzetesrendek mellett, a világi katholikus nőkből alakult oltáregyesületek is nagy érdemeket szereztek. A hímzést is mint a szövést, keletről származtatják. Első szerepében segédeszköze a szövésnek, melynek kezdetleges mintáját hivatott élénkíteni és változatosabbá tenni. Az ó-kor leghíresebb hímzői a phrigiaiak. Az «Opus Phrigium» elnevezésből származik az olasz «fregio», ami első értelmében díszítést jelent. A középkorban a zárdákban és a várakban szorgalmas 4*