Bodri Ferenc [összeáll.]: Dévényi Iván 1929-1977 emlékkönyv

Tartalom - Az életút vége és sugárzásai

Dévényi Iván meghalt Nemcsak a magyar képzőművészeti élet érzi a fájdalmas veszteséget. Nemcsak egy biztos érzékkel ítélő kritikus távozott el tőlünk. Emberségében példaadó kortársunkkal lettünk szegényebbek. Egy tanár halt meg, aki nemcsak diákjait tanította. Dévényi Iván 1928-ban Ceglédről indult, de 1951 óta, egyetemi tanulmányai befejeztével Esztergomba került és élete e kis város történelmi levegőjében folyt. Eredményei azonban - szellemi érdeklődésének és munkásságának megfelelően - túlnőttek a város határán. A magyar irodalmat és történelmet úgy tanította, hogy az tanítványainak személyes élményt jelentett. Legnagyobb szenvedélye azonban a magyar képzőművészet értő szolgálata volt. Nem volt az országban jelentősebb kiállítás, melyet ne látogatott volna, hogy elfogulatlan, csak a nemes értékek szeretetétől ihletett tollával értékelje azt. Kevés szóval mtndig olyat mondott, hogy oda kellett rá figyelni. A Vigilia képzőművészeti rovatát az ő munkája emelte országos rangúvá. Értékes műgyűjteménye nem üzleti célokat szolgált, hanem a szép iránti szenvedélyes szeretetének és a kortárs művészekhez fűződő barátságának gyümölcse volt. Elsők között hívta fel a figyelmet Csontváry életművének jelentőségére, sokat dolgozott Kassák Lajos képzőművészeti alkotásainak közkinccsé tételéért. A Képzőművész szövetség kritikai szakosztályának tagja, a Vigilián kívül több folyóirat munkatársa volt. Kiteijedt baráti köre, mindenki, aki ismerhette, most fájdalmasan érzi tág horizontú szellemének korai elvesztését és megértő emberszeretetének hiányát. A feltámadás hitével imádkozunk érte. = Új Ember, 1977. dec. 4. 234