Bodri Ferenc [összeáll.]: Dévényi Iván 1929-1977 emlékkönyv

Tartalom - Az életút vége és sugárzásai

CSÁNYI LÁSZLÓ Dévényi Iván halálára Rippl-Rónairól szóló írását már nem láthatta, a váratlan halál alkotó ereje teljében ragadta el negyvennyolc éves korában. Elsősorban mint műgyűjtőt ismerték, a XX. század magyar művészetét átfogó gyűjteménye, amit a nyáron a győri múzeum mutatott be, rendkívül jelentős. A kiállítást ismertetve, azt írtam róla, a maradandóság biztos ismérve, hogy bekerül-e valaki Dévényi Iván gyűjteményébe. Finom, minden árnyalatra érzékeny ízlés és biztos ítélet jellemezte, s egyben példát adott arra is, hogy szerény tanári fizetésből is létre lehet hozni gazdag, évszázadunkat reprezentáló gyűjteményt. A gyűjtő mellett a második Dévényi a biztos ítéletü kritikus, a roppant tájékozottságé művészeti író, akinek tulajdonképpen most kellett volna megírnia mindazt, amihez évtizedeken át gyűjtötte a tapasztalatot és tudást. S akik ismertük, nem tudjuk elfeledni személyes varázsát, szeretetteljes egyéniségét, melyből sugárzott a művészet iránti szeretet, a szépség előtti hódolat. Mert szinte hasonult a remekművekhez, amelyek között élt, s a barátság is az emberi kapcsolatok művészetévé magasztosuk benne. Jó voh tudnunk megértő szeretetét, s azt is, hogy minden érdekelte, ami barátai keze közül kerük ki, s mindenhez vok jó szava. Ez a szó most elnémult, mindörökre, s mi csak azt érezzük, hogy hiányzik, nagyon hiányzik valamennyiünknek, akik közel álkunk hozzá. S milyen sokan álkunk közel hozzá! Lapunknak hosszú időn át rendszeres munkatársa vok, néhány írása még közlésre is vár, s a művészet iránt érdeklődő olvasó nyugodtan bízhatta magát ítéletére, akár könyvekről írt, akár kiállításokról számok be. Halála a magyar művészettörténet súlyos vesztesége. = Tolna megyei Népújság, 1977. dec. 4. 235