Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Látogatás Babits Mihálynál

Ebéd után, elpilledve, tompán benn ülünk a függönyös verandán. Kávé gőzöl, édes-erős illat. És a pasziánszot rakja ujjad. Csészémbe nézek, hol a cukornak nyomán apró szökőkutak forrnak: s arcom visszanéz, mint bűvös körből egy fekete, kerek jóstükörből. És a kártyák hullnak az asztalra, piros szivek, zöld levelek, sorra, mint az ősznek piros és zöld gallya hull majd nemsokára az udvarra. Így múlanak életem órái: kártyaejtő ujjaidra várni, mig kislányunk hintáz lenn a kertben : eltűnik az egyik másodpercben, majd fölbukkan újra, mintha szállna, karjait mint szárnyakat kitárva. A hinta ott volt, a hintát rejtő lombok is, a növekedő Ildikó is; a verandafalon pedig a két fölfestett idézet. Az egyik Aranytól, a nehezen kiválasztott, nehezen megszerzett és évről évre meg-megtoldott Babits-nyaralót volt hivatva jelképezni: „Nem is úgy épült, hogy - századokig álljon — csak rövid tanyául - mint a fecskefészek." A másik idézet magától Babitstól való: az 132