Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

helyett. Annál szédítőbb arányokban állt ott a modern Főtemplom: méltó emlékműve [. . .] Magyarországnak, s szimbóluma a Szent István-i eszmének! Egy magyar San Pietro, a hozzátartozó magyar Vatikánnal! Messziről uralkodott az egész tájékon, szinte nyomta a hegyet és a várost. Valóban Európa egyik legnagyobb temploma; fala tizenhét és fél méter vastag az alapoknál; oszlopait hét ember foghatja át kinyújtott karokkal; főoltárán a világ legnagyobb oltárképe ... S hát még a hatalmas kupola! Csak a kereszt alatti gomb belsejében négy-öt ember kényelmesen elfér. És az óriás piazza, honnan csak a Bernini oszlopcsarnokai hiányoznak! Ilyen pompával, ekkora arányokkal hatott rám Esztergom, az első benyomásomban! Bevallom, ez a számokban kifejezhető nagyság és gazdagság szinte még csüggesztett is. A sekrestye kincstárában viszontláttam a Benczúr-kép püspökeinek ornátusait. Ezek igazán gyönyörűek; s még gyönyörűbb például a „Mátyás-kálvária", ez a mesébe való ötvösmű, talán Pollaiuolo alkotása, esetleg részben régi magyar munka. Vezetőm azonban nem művészi szépségekről beszélt, hanem arról, hány drágakő van benne. Méretek és drágaságok tobzódása volt ez; s még folytatódott a Palota termeiben, óriás gobelinek s ritka becsű porcelánok között. Egy fejedelmi s pazarkodó „művárosban" jártam; szinte jólesett később fölfedeznem mellette a 43