Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

másik Esztergomot, a szegény és meghitt kisvárost. A két Esztergom alig ismeri egymást, noha térkép szerint szorosan összenőttek. Közvetlen a Várhegy mögött egy másik dombocska áll, éléről szép régi parasztkálvária néz farkasszemet a bazilikával; bajuszos hajdúk ostorozzák Krisztust, s csodálatosan gyöngéd szépségű fájdalmas asszonyok siratják. Ott állnak a hegyélcn, a szélben, hajadonfőtt és talpazat nélkül, s mintha még ruhájuk is lobogna! S körülöttük a hegyre guggolva, összehúzódva mint menekült csapat, apró, festői, fehér vályogházak, félig beépítve az agyagos partba, egymás hátán csüggve, roskadozva, omló szurdékok és olaszos girbegurbák között: ez Szent Tamás. Mily középkori kép! Ezek az utcácskák alighanem jobban hasonlítanak a Szent István városának primitív utcáihoz, mint akármi más a mai Esztergomban. Ámbár, mint hallom, egész új telep ez, s a bazilika építésével függ össze: olasz kőműveseit ültette ide az akkori prímás, saját telkén engedve helyet vitvillóiknak. De ki választ már szét itt régit és újat, magyart és idegent? Eggyé gyalulta mind a „százados szegénység", mely megnevezhetetlen szépséggel árasztja el e dombot; a vityillóknak éppúgy meglévén a maguk szépsége, mint a palotáknak. En egy harmadik hegyről szoktam nézni mindezt, ez az én saját külön hegyem: egy nyájas szőlőhegy kis kápolnákkal és pinceso44