Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

A galambok a szomszéd parasztházból jöttek át látogatóba, s vakító fehér széttárt szárnyaikkal sűrűn szelték át kertünk fölött a közös eget. S a szálló galambok emlékét egy másik emlék szövi át — egy langyos délután Pestről érkezett reklám-repülőgép emléke. Hirdetmény céduláit sűrű rajokban dobálta le a szédítő magasból, s mi mindannyian naiv örömmel futkostunk a kertben, hogy legalább egyet elkapjunk a nap alatt villogó repkedő papírokból. Ildikó sikongatva nyújtogatta karocskáit, de a megkívánt cédulák mind lehulltak a völgybe — végre is Mariskát menesztettük le a városba, hogy hozzon belőlük. S Mariska aztán jött ragyogva: „Kék, szélesfodru könnyű szoknya száll terraszokról terraszokra. Jön, jön, naivul, mint a végzet. .." Szeretem a derűt, melyből oly kevés jutott nekünk, s ritka jelentkezéseit kis jeleiben is híven őrzöm. Talán sohasem felejtem el azt a kedves sugárzó diákarcot, amivel egy reggel berohant a házba, naiv ujjongó hangját, ahogy rám kiáltott: Láttad, hogy kinyílt a másik georgina is? De ilyen vidám idéznivalóm nincs is több. „Nem hallod a dobokat, a dobokat ..." — milyen szorongó, félős fulladt emlék ez! Az egész vers minden ütemén hallom, a kísértetes, monoton, gyötrelmes dobszót — pedig csak egy ideges hangulatban végignézett expedíciós film emléke az egész! Persze, tudom, nem lehet számításon kívül 37