Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

hagyni a költők „abnormis" idegállapotát. E kötet szörnyűségében legirreálisabb verse, a Zengő légypokol mögött húzódó valóság „normális" idegzet számára igen jelentéktelen eset volna. Az esőtől beázott falat erélyes gazda levakoltatja, cserepeseket hívat, hogy új beázás ne történhessék, s ne rajzolhasson Polinéziát a falon. ,,Szárnyát veri halálos csöpp fogoly, s röpül a Föld, a zengő légypokol" — Tudom, ha a borzalmas enyvespántlika helyett nagyanyáink dekoratív vajtartóhoz hasonló üvegtál légyfogója állt volna a szobában, ezt a verset nem kellett volna végigszenvedni. Minden vers Napló, elmúlt napok ízeivel, eseményeivel s szorongásaival tele napló, nemcsak annak, aki írta — nekem is. Talán túlságosan is csak ezt látom bennük, nem a művet, nem a fölrepített eszmét, nem a vers egyéni életnek indult életét. A megakadt perceket látom felejthetetlenül, a kis esetek mögött húzódó komor s fenyegető eget, sorról sorra látom arcának változó játékait, s míg gyengéden kézenfogva vezetem ki a kötetből egyik verset a másik után, velük együtt elém toppan a meglesett küzdelem veszélyes angyala is. Esztergomi napló — emlékszem, a ráismerés kísértetes érzése fogott el, amikor először olvastam. Ez a vers nem titkolja, hogy kicsi valóságokat ír le, igaz, ilyenek, éppen ilyenek esztergomi napjaink. De mégsem egy nap története van itt, a mindenkori esztergomi napok lélekzenek elő misztikus időbontó varázsukkal. 38