Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

kiálltak a szögek, nyomták és felvérezték a nyugtalan s mindig haragvó szegény állatot. Mindez nincs benne a versben, nem is fontos tudni. De a vers e kínzó látványból vette irányát, ez festette a kedélyt s színezte sötétre a gondolatokat. Vajon megszületett volna, s ilyen lett volna ez a vers, ha Ádáznak svájci Bauhaus stílben faragott kényelmes úri háza lett volna? ..Nagy almáriumaimban néha szalagokat találok ..." — Itt magamat ismerem meg, régi rongyok, selymek s szalagok közt szorgos rakosgatásban, gyermekkorból maradt, szégyellt s leküzdhetetlen emlékgyűjtő passzióm bolondos látványaként. S az űr, a szomszéd falu, a szomszéd csillag, a csirregő madár — ez mind esztergomi kép, s a felhők alatt lengő magányos házban töltött napok íze. Á sokablakos tág verandába besugárzó aranyos panoráma nélkül nem születhettek volna meg e versek, vagy egészen mások lettek volna, mint ahogy az ember is megváltozik még jellemében is más égtáj alatt. Mindez természetes és magától értődő volna, ha naturalista szemmel megfigyelt leíró versekről volna szó. De a Versenyt az esztendőkkel! verseiben nincs egy olyan sor, mely egyetlen földi tárgy testi képét kívánta volna rajzolni. Csak a lélek hangját halljuk, a mindenkitől elszakadt, éggel, földdel és önmagával harcoló lélekét, a vágyódót és kétségbeesettet, szörnyű álmokra s szörnyű valóságra kiválasztottat. 33