Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Látogatás Babits Mihálynál

be a Babits-házba. Magas, burjánzó fűben keilett a kerékpárt a ház felé vonszolnom, a bozóttal benőtt ösvény embernemjárta vidéket sejtetett, míg aztán egyszerre csak nagyon is emberrel-zsúfolt tárgyra esett a pillantásom: az autogramos falra. Ezen gyűjtötték össze Babitsék csaknem két évtized látogatóinak aláírásait, emlékül. De a személyes emlékből - azon túlmenően is, hogy a gyűjtők éppen Babitsék voltak - irodalom- és művelődéstörténeti dokumentum lett, három nemzedék magyar íróinak, művészeinek kézjegy-tára. Még csak nem is értékelés, kiválasztás nélkül. Már ismertem a legendát, amely szerint Babitsék az autogramos fal megmutatásakor minden vendég aláírását, illetőleg falraírását kérik, de miután a vendég távozott, átváltoznak házigazdákból értekezletté, és eldöntik, érdemes-e a vendég a megörökülésre. Ha a döntés kedvező, akkor tartósabb festékkel ők maguk húzzák utána, erősítik meg az írás vonalait; ha viszont a vendég könnyűnek találtatott, akkor az autogramkérés visszamenőlegesen csak tapintatos udvariassági gesztusnak bizonyul, a vendég névaláírása szivacsba hanyatlik, ő maga a feledésbe. Az autogramos falra merőlegesen, sokkal lentebb húzódott a nyaraló tulajdonképpeni homlokzata, a sokszor megénekelt verandával. Mikor itt Babitsékkal üldögéltem, lehetetlen volt nem visszaemlékeznem arra a már akkor régi-régi telefonbeszélgetésre a mély129