Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Látogatás Babits Mihálynál

ségcsen tisztelt költővel. Tizenöt éves koromban egy Lágymányosi utcai trafikból hívtam fel a Babits-lakást, abból az alkalomból, hogy verseim nála, a költőszerkesztőnél voltak, s ő maga adta meg a napot, mikor hívjam fel. Nem kis izgalommal tartottam a kagylót, s talán valami olyasmit vártam, hogy titkársága titkárának inasával, vagy valamilyen szolgálattevő arkangyallal beszélhetek majd először. S mikor azonnal s rögtön először megszólalt a jellegzetes, kicsit éneklő hang: „Itt Babits Mihály", dermedten letettem a kagylót. Fél percig álltam, lüktető halántékkal, a készülék előtt, aztán újra hívtam. „Szétkapcsoltak" mondtam. „Ügy látszik, szétkapcsoltak" - ismételte ő. Tulajdonképpen akár indokolatlannak is lehetett volna vélni ezt az elfogódottságomat. Hiszen Babitsék és szüleim régen és közelről ismerték egymást, s a költő és felesége nemegyszer megfordult Lágymányosi utcai lakásunkban is, mikor én egészen apró gyerek voltam. De hiába: a költőség új és sajátos csillagrendszert épít, távolságait maga méri ki, s én attól fogva, hogy költőnek éreztem magam, önként és magától értődő határozottsággal távolítottam-emeltem mitikus magasságokba nemcsak Babitsot, hanem Somlyó Zoltánt is, akivel hetente, Karinthyt is, akivel félnaponta találkoztunk. Később is, valahányszor verseimet vittem Babitshoz, ő engem másképp, mint pirulva, nem láthatott: belépésem pillanatától távozáso130