Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Látogatás Babits Mihálynál

lis hozzák a postát. Nem a postás, mert ide fel se jön a postás. A kis cseléd, Mariska: „piros szatyrával ő a posta". Jön és jön. Emelik a lépcsők. Hozzák felém hireit és őt. Kék, szélesfodru könnyű szoknya száll terraszokról terraszokra. Mindig megdobbanok ha látom. Mily szelek fújnak a világon ? Ing a domb, leng a ház, s nyugalmam hajlong, mint a levél az ágon. Igen, a teraszok! A szép kert, a vad kert. Milyen jó lélegzetet venni ebből a vasárnapból! Megint a házigazdát látom nyári kellékeivel: a fűnyíróval és a fanyeső ollóval. A rövid filmszalagra vajmi kevés jut az összetorlott gazból, mely megfojtja a kertet, mint a gondolatok hálója a lelket, s az erőfeszítésből: Jó volna irtani, munkában izzadni - emberi törvényt a vak bozótnak szabni. Mindez alig tűnik fel, de legalább itt a jelkép: az olló. Furcsa közjáték: egyetlen pillanatra saját magamat látom felvillanni a szalagon. Valaki más tarthatta most a felvevőt, arcomnak szegezte a gépet. Szorongató villanás: tizenöt évvel fiatalabb vagyok, szembe kell néznem önmagammal. Magas erkélyről a mélybe nézni - az az örvénylés ilyen. A test idegen, a fiatal125