Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Látogatás Babits Mihálynál

A Bazilikát is nézi valaki. Költő nézi a Hegyről. Kiül kis háza teraszára, és szemeivel egy képbe öleli a tájat, a Kisalföldet, a cseh határhegyeket, a Dunát úszkáló hajóival, a kecsesen sikló kirándulócsónakokat, a Bazilikát, a várat a papnevelővel s alatta az ódon kanonoki házakat, a Szent Tamás-i Kálváriatemplomot, s a Kálvária-hegy lejtőihez ragasztott nyomortanyákat, melyek szinte térden csúsznak fel stációtól stációig, maguk is hordozván egy-egy jókora részt a Megváltó szenvedéseiből. Közelebb szőlők és borpincék kapcsolódnak a tájképhez, üde zöld szőlők és barna tetős pincék, melyekre, homlokukba vájt üregben, barokk szent szobra vigyáz. Aztán könnyű drótkerítés, felkígyózó ösvény a kertben, néhány szilvafa és színes terítővel letakart kerti asztal, rajta piros sillerfröccs: ez az egész körkép a Babits Mihályé. Voltaképpen minden költőnek hegyen kellene lakni. Valahol félúton a völgyben nyüzsgő halandók és a mennyben trónoló istenség között. Mint rádiótoronynak fentről lefelé és alantról felfelé, neki kellene közvetíteni az üzeneteket. Babits Mihály, mióta fél esztendőket tölt ezen a hegyen, melyet az esztergomiak Előhegynek neveznek, verseiben közelebb költözött az élethez, s hűségesen vállalja a közvetítő szerepkörét magasság és mélység között. - Török Sophie, a költő felesége, érdekes tanulmányban ki is mutatta, mint szövődik itt a kézzelfogható az elvonttal tartós és élő szöve107