Bende Lajos: Esztergomi repülőipar története 1933-1989

EV-1 K FECSKE

Lengyelországból szereztek be (pl. FÓKA-4) teljesítménygépből pedig sokkal kevesebb kellett, mint kiképzőgépekből. Előtte még a MIG - 19-es sugárhajtású gépekhez pót- üzemanyag tartályokat is készített a vállalat. Ezeket a tartályokat centrifugával kellett kipróbálni, melyet a talajszint alatt, a honvédség által megadott paraméterek alapján kel­lett elkészíteni. Ebben az időben már egyéb munkákon dolgoztak a műhelyekben, pl.: gép­kocsi bekötő heveder, fogyasztás-mérő, későbbiekben pedig könnyűfém-ven­tilátorok tervezése és gyártása kezdődött el. Legalább ez a ventilátor-gyártás légtechnikai feladat volt. A motoros repülőgépek nagyjavítása is befejeződött, megszűnt a motormű­hely, légcsavar műhely, a műszerjavítás, a rádió, az olajhűtő javítás, a plexi alakítás, stb. A vállalati morál egyre romlik és eleinte néhány szakember hagyja el a gyárat, majd később egyre többen. A repülésért lelkesedők az eszme kiüresedését érzékelik, a cél egyre halványul és kilátástalanná válik a repülőipar jövője. 1971 -ben megjelennek különböző típusú, alumíniumból készült parabola-an­tennák, melyek az FMV (Finommechanikai Vállalat, Bp .Fehér út) részére a mikrohullámú vonalak kiépítéséhez szükségesek. 1974. január 1-től a vállalatot az FMV- hoz csatolták és itt már az antennák gyártásával foglalkozott a vállalat. A behozott, javításra szoruló repülőgépeket még egy darabig végezte a gyár, de lassan ez is megszűnt. Ez egy nagyon hibás döntés volt, mert ebben a gyárban egy magas műsza­ki színvonalú tervező gárda és a repülőiparban kiképzett, magas színvonalú szakmunkás gárda alakult ki az évek hosszú során. Ezzel a magas színvonalú műszaki és szakmunkás gárdával kenyérkosarat, húsos-ládát, tyúkketrecet és más ezekhez hasonló termékeket terveztetni és elkészíttetni a szellemi tőke hihetetlen pazarlását és szétforgácsolását jelentette. A könnyűfém axiális ventilátorok sorozatban történő gyártása - egy külön műhelyben - még gazdasági előnnyel is járt volna a vállalat részére, mivel több külföldi cég is érdeklődést mutatott a könnyűfém ventilátorok iránt, sőt az angol műszakiaknak annyira tetszett, hogy kipróbálásra többféle ventilátort vettek volna. Továbbá a tatai Delta Ipari Szövetkezet több száz 800 mm átmé­rőjű axiális ventilátort vásárolt a Szovjetunió részére gyártott hűtőkbe való be­építésre. Itt is még több száz, vagy esetleg több ezer ventilátor megrendelésére számíthatott volna a vállalat. 149

Next

/
Oldalképek
Tartalom