Bél Mátyás: Esztergom vármegye leírása

Tartalom - SPECIÁLIS RÉSZ

Aki ezeket a romokat látta, és arra gondolt, hogy ez a hely egykor pompás szertartásoknak fontos központja volt, most pedig a törökök kényének áldozatává vált, és mindaz, ami egykor ezüsttől és aranytól ragyogott, ma trá­gyadomb piszkában hever, alig tudja sírását visszafojtani. Valóban meg volt minden oka arra, hogy sírva fakadjon, látván Isten oly nagy haragjának számtalan jeleit. Isten ugyanis nem másért engedte meg a barbároknak templomainkat megszentségteleníteni, mint hogy megmutassa, ezeket mi már a barbárok előtt bemocskoltuk. Egyébként a falak közül sem maradt sértetlen egy sem: itt is, ott is a sok ostromban kapott sebek tátongtak. x.§. A vár és a templomok helyreállítása A törökök után a vár első parancsnokául Pálffy Miklóst nevezték ki; ma már az ország nádora, aki, mivel harcban járatos és tekintélyes volt, minden tőle telhetőt megtett, hogy a várat helyreállítsa és megerősítse. Legalább ennyire szívén viselte a vár helyreállítását utódja is 7 3. A vár harmadik pa­rancsnokától, Kukländer Ferenctől azonban inkább az éberséget, mint a helyreállítási munkákat követelték meg az idők. Nemsokára ugyanis kitört a Rákóczi-féle zavargás, aminek a katonái portyázásaikkal nyugtalanították, és mindazokban a munkákban, melyeket elődjei elkezdtek, akadályozták őt. 1706-ban pedig erős sereggel Rákóczi, Bercsényi és más fontosabb vezérek felvonultak, és a várat minden oldalról körülfogták. Egyik részük ugyanis megszállta a Duna túlsó oldalát 7 4, másik részük a Dorog felé húzódó szőlő­hegyek alját, míg mások arrébb ütötték fel táborukat. Közben az éj leple alatt észrevétlenül a vár közelébe lopakodtak. A Szent Tamás-hegy, a várnak nagy gyengesége, amint azt alább elmondjuk, a vártól délre emelkedik. Az e mögött megbúvó sereget ugyanis sem látni, sem pedig ágyúval kifüstölni nem lehet. Közben ők felhúzták ágyúikat, egyenesen a várral szemben felál­lították azokat, és a várra irányítva harci szerkezeteiket, a vár épületeinek tetőire tűzgolyókat lőttek azzal a szándékkal, hogy leégetvén az épületeket, a 73 A kéziratban az ide kívánkozó név helye üresen maradt. 74 Pozsony felől nézve Esztergom is a Duna túlpartján fekszik.. 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom