Bél Mátyás: Esztergom vármegye leírása

Tartalom - SPECIÁLIS RÉSZ

védőket megfosztják minden menedéküktől, de ágyúgolyókkal is szünte­lenül törték a falakat és a bástyákat, és a Lipót nevű bástyának egyik falát úgy szétzúzták, hogy csak kevésen múlott, hogy az egész le nem dőlt. Nem kevésbé a Duna felől is felvonultak, ahonnét 18 ágyúval és 8 mozsárágyúval éjjel és nappal lőtték a gyújtólövedékeket, és mivel több közülük - a vár ugyanis itt kicsit keskenyebb volt - átrepült fölötte, egy harmadik állást is építettek azon a részen, ahol a királyi város kezdődik, ahonnan ugyancsak szünet nélkül gyújtógolyókkal lőtték a várat. Mások éjszaka elején a vár alá nyomultak, és mivel kifürkészték, hogy a Víziváros üres, támadást intézve a városfalakon átjutottak, és még ugyanezen éjszaka csendben a városba lopództak. Senki sem volt már benne, csak egy kevés asszony, a férfiak ugya­nis már a várba húzódtak. Miután tehát az asszonyokat kiűzték, a Rákóczi­pártiak a házakat és a mezőváros falait elfoglalták, ahonnan előbb a vár mag­asba nyúló falai ellen fenekedtek. Itt ugyanis a városfalon a téglákat kiütvén kis réseket véstek, hogy rajtuk keresztül a várba tudjanak lőni. így előbb, mintsem a helyőrségből bárki is észbe kaphatott volna, verébrajként hullot­tak a lövedékek. Ez nemcsak azt akadályozta meg, hogy a védők letekinthessenek, hanem a Rákóczi-pártiaknak lehetővé tette, hogy a várat aláaknázzák. Már leküldték a tűzszerészeket, hogy lássanak munkához. Ez könnyen ment a laza földben, hiszen a sziklák alatt sok kőtörmelékes föld volt, és ez a kő és kavics nem állt ellen az alagút ásóinak. így rövid idő alatt elég mélyre jutottak, és már csak a puskapor elhelyezése maradt hátra. Ahol azonban ezt megépítették, a védők az ellenség mesterkedésére válaszolva egyrészt belülről ellenaknákat ástak, másrészt azok külszínen lévő művét szétrombolták. Sőt az éjszaka leple alatt, amikor az ellenség nem vehette őket észre, néhány erősebb embert létrán lebocsátottak, és hogy az ellenség fel ne figyeljen rájuk, hol sziklák lehajigálásával, hol pedig puskák és ágyúk elsütögetésével nagy jajveszékeléssel és kiabálással keverve azt a látszatot kel­tették, mintha a várba benyomulók üvöltenének és velük harcolnának. Amikor a Rákóczi-pártiak ezt a rémült kiáltozáshoz hasonló lármát meghal­lották, fülüket és szemüket a várra irányították, nem tudták, mire véljék, különböző elméleteket gyártottak. Közben amazok a létrákon szerencsésen lejutottak, és az aknákhoz lopakodtak, az ellenség őreit megölték, és a tűz­szerészeket kényszerítették, hogy a már elhelyezett lőpor nagy részét a létrákon, melyeken lejöttek, a várba vigyék, a többit eldugták és szétszórták; 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom