Beke Margit [et al.]: Vitéz János emlékkönyv

Tartalom - Kosáry Domokos: Elnöki megnyitó

mintegy négy millió ember élt, s e népességnek mintegy hetven százaléka lehetett magyar. Különösen szembetűnő az ország déli részeinek súlya, jelentősége, amelyek azután annyira felmorzsolódtak a török hódítás időszakában. Maga Vitéz is azoknak a délvidéki családoknak egyikéből származott, amelyek, mint a Garázda vagy Szilágyi család, a Hunyadiak rokonságába tartozóan, jelentős mértékben szóhoz juthattak az ország politikai életében, és amelyek horvátok és magyarok voltak egyszerre együtt, úgy, ahogy utóbb, a XVII. században, Zrinyi is. ,,Ó mennyi népet táplál ez az ország!" — írta Laskai Osvát ferences barát. A magyar ,.nemzet" — tette hozzá — „számánál, érdemeinél és méltóságánál fogva túlszárnyalja az országban lakó nemzetek sorát." A „nemzet" fogalmát persze nem mai, hanem akkori, feudális tartalmában kell értenünk. Itt arról volt szó, hogy más etnikumok feudalizálódása során vezető elemeik természetes társadalmi-politikai vonzás következtében a magyar politikai vezető réteghez, a nemességhez csatlakoztak. A reális történelmi önismerethez tartozik annak felismerése, hogy ez a helyzet a XIX. század folyamán végképp megváltozott. De az is, hogy ha az egykori, középkori viszonyokról valósághű képet alkotunk. Vitéz unokaöccse, Janus Pannonius pécsi püspök, e nagy költői tehetség, aki mindössze 38 évet élt, 1462-ben verset írt a „nyári délben feltűnő üstökösről" (De Stella aestivo meridie visa). Ebben reményét fejezte ki, hogy a jelenség szerencsének lesz előjele. Ez a remény — tudjuk — nem vált valóra. De a vers, a benne kifejeződő óhaj, a késői utókor, a mai ember figyelmét is felkeltheti: „Kínzott földönkön veled újra viruljon a béke, Zárja be végképpen Janus a fegyvereit, Minden népnek hozz virulást és tiszta szerencsét. Mégis főképpen Pannoniára tekints!" E gondolatok jegyében a Vitéz János emlékülést megnyitom. 8