Beke Margit [et al.]: Vitéz János emlékkönyv
Tartalom - Kosáry Domokos: Elnöki megnyitó
KOSÁRY DOMOKOS ELNÖKI MEGNYITÓ Az utóbbi időben ismét megnőtt az érdeklődés a Mohács előtti, középkori Magyarország iránt, amelyet évtizedeken át — nem a történészek hibájából — vajmi kevéssé emlegettek. Ez az érdeklődés indokolt és jogos. Nem azért, mintha ezzel a „régi dicsőség", vagy a „magyar nagyhatalom" olyan szólamait kívánná bárki is új életre kelteni, amelyek az egykori nemesi vezető rétegek hagyományaihoz kapcsolódtak. Történettudományunk és a hazai közvélemény igényesebb — és reméljük, nagyobb — része a reális önismeretet tartja szükségesnek a múltat és a jelent illetően egyaránt. De éppen ez megkívánja azt is, hogy megismerjük mindazt, amit ez a nép, ez az ország a régi letűnt századok folyamán alkotott és képviselt. A magyar történelem egységes, összefüggő folyamatot alkotott — s így mind Szent István örökösei vagyunk, — de nem egyenletesen és egyenes vonalban haladó folyamatot. Azután, hogy Európa e peremzónája — velünk és másokkal együtt — némi késéssel a közös, nagyobb civilizációba kapcsolódott, a fejlődést hol a viszonylag gyorsabb ütemű felzárkózás jellemezte, mint például a XIV—XV. században, hol pedig megtorpanás, lemaradás, mint a XVI—XVII. században, amikor a bajokat a háborús romlás is fokozta. Helytörténészeink tudják, hogy a XVIII. század első felét mily nagy mértékben jellemezte az újrakezdés, és hogy viszont mi minden kapcsolódik a régebbi országhoz. Ez áll Esztergomra is, ahol Szent István született és ahol Vitéz János érseki palotája állt. A mai konferencia Vitéz János emlékét idézi fel különböző szempontokból. Ezt a XV. századi Magyarországot az utókor szeme előtt valami sajátos fény világítja meg. Egyrészt azért, mert hosszú nemzedékek építőmunkája ekkor lépett abba az új szakaszba, amelyet a reneszánsz, a humanista műveltség korának szoktunk nevezni. De másrészt azért is, mert ekkor kezd az európai államrendszer kialakulni, amelynek új típusú élállamai közt, a nemzetközi politika színpadán önálló tényezőként ott szerepelt Magyarország is, mielőtt maga alá temette az áradat, és amelynek kibontakozó diplomáciája, más államokkal együtt, Magyarországra is jobban ráirányította figyelmét. S ezzel már közei is jutottunk azokhoz a főbb kérdésekhez, amelyekre a jelen konferenciának választ kell keresnie, amikor e korszak egyik nevezetes szereplője: Vitéz János életét és működését vizsgálja. Az egyik ilyen kérdés mindjárt az, hogy a korszerű humanista műveltséget Vitéz János miként szerezte meg és miként képviselte egyházi értelmiségi, kancelláriai, hivatali pályája során. Ez a kérdés is természetesen több szakaszra oszlik. Az egyik a kezdeteké, hiszen Vitéz, horvátországi család fiaként, zágrábi diákként, abban a déli zónában kezdte meg pályafutását, amelyet közeli kapcsolatok fűztek Itáliához. A máiZsigmond alatt felbukkanó humanizmus továbbfejlődésének következő, új szakasza kezdődött 1443-tól Vitéz János mint váradi püspök tevékenységével, ott kialakult körével, könyvtárával. Egy további, jelentős szakasz 6
