Beke Margit [et al.]: Vitéz János emlékkönyv
Tartalom - Szakály Ferenc: Vitéz János, a politikus és államférfi
1. Vö. pl. Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban (1387—1437). Budapest, 1977. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Üj sorozat 83.) 2. Vö. pl. Kubinyi András: A királyi tanács köznemesi ülnökei a Jagello-korban. Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok (Mályusz Elemér Emlékkönyv). Szerkesztette H. Balázs Éva. Fügedi Erik és Maksay Ferenc. Budapest, 1984. 257—268. 1. 3. Vö. pl. Kubinyi András: A kincstári személyzet a XV. század második felében. Tanulmányok Budapest múltjából 12 (1957) 15—49. 1. és Fügedi Erik: A XV. századi magyar püspökök. Történelmi Szemle 1965. 477—498. 1. = Vő.: Kolduló barátok, polgárok, nemesek (Tanulmányok a magyar középkorról). Budapest, 1981. 89—113. 1. 4. Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest, 1971. 185—209. 1. passim; befolyásukról: Kulcsár Péter: A Jagelló-kor. Budapest. 1981. (Magyar História). 5. Mályusz Elemér: A kancelláriai tevékenység Albert király uralma alatt (1438—1439). Opuscula classica mediavaliaue in honorem J. Horváth. Szerkesztette Bollók János. Budapest, 1978. (Klasszika—Filológiai Tanulmányok III.) 321. 1. 6 Nyilván ezzel lehet összefüggésben, hogy I. Ulászló 1441. jún. 17-én engedélyt kért a pápától, hogy Vitéz két, egymással összeférhetetlen beneíiciumot birtokolhasson. Lukcsics Pál: XV. századi pápák oklevelei II. Budapest, 1938. (Olaszországi magyar oklevéltár II.) 198—199. 1. N" 729. 7. Vö. pl. Bonis Gy. i. m. 150. és 154. 1. 8. Magyar humanisták i. m. 66—68. 1. 9. Bónis Gy. i. m. 154. 1. 10. Fraknói V.: Vitéz János élete i. m. 12—13. 1. 11. Vitéz igazolhatóan „élt Zágrábban, annak fénykora idején". Magyar humanisták i. m. 186. 1. 12. I. m. 68. I. 13. I. m. 55. 1. 14. Mályusz Elemér: Királyi kancellária és krónikaírás a középkori Magyarországon. Budapest, 1979. (Irodalomtörténeti Füzetek 79.) 49—50. 1. 15. Komjáthy Miklós: Hunyadi kormányzói kancelláriájáról. Levéltári Közlemények 27 (1956) 37. 1. 12. jegyzet. 16. Magyar humanisták i. m. 55. 1. 17. I. m. 91—92. 1.; Matkó egyébként joggal féltette az útónállóktól Vitézt. A szuzdali fejedelemnek a firenzei zsinatra küldött követe, Simeon — aki Albert király halála után, 1439-ben járt Magyarországon — feljegyezte, hogy „Csurgó és Felsősegesd között sok a haramia, és fegyveres csapat is csak Isten segedelméből juthat át bántatlanul. Nemrég Theodor vasárnapján [február 5.] a latrok egv hivatalos embert agyonütöttek". ( Tardy Lajos: Orosz és ukrán utazók a régi Magyarországon. Budapest, 1988. [Közös dolgaink] 41. 1.). 1448-ban magának Hunyadinak a fegyveresei biztosították Alfonz aragóniai király követének útját Horvátországból Budára. (Magyar humanisták i. m. 113. 1.) 18. Mályusz Elemér: A négy Tallóci fivér. Történelmi Szemle 1980. 569. 1. 19. Magyar humanisták i. m. 97. 1.; vö. Engel Pál: Tallóci Matkó (f 1445) és testvérei. Művészet Zsigmond király korában (1387—1437). I. tanulmányok. Budapest, 1987. 448—451. 1. 20. Magyar humanisták i. m. 186. 1. 21. I. m. 59. 1. 22. Fraknói V.: Vitéz János élete i. m. 19. 1. vö. a 2. jegyzettel. 23. Francisco Pall: Ciriaco d'Ancona e la crociata contro i Turchi. Bulletin de la section historique de l'Académie Roumaine. 20 (1937) 24. Engel Pál: A szegedi eskü és a váradi béke (Adalék az 1444. év eseménytörténetéhez). Mályusz Elemér Emlékkönyv i. m. 77—96. 1. 24,/a Fraknói szerint (Vitéz János élete i. m. 21. 1. jegyzet) Matkó elesett Várnánál, de forrását nem közli. Ennek lehetősége egyáltalán nem kizárt, hiszen Matkó utolsó említései gyanúsan közel esnek a csatavesztés időpontjához, s így könynyen meglehet, hogy csak azt hitték róla, hogy életben maradt. 36
