Beke Margit [et al.]: Vitéz János emlékkönyv

Tartalom - Szakály Ferenc: Vitéz János, a politikus és államférfi

Az egyházi méltóságok — függetlenül attól, hogy bárói családból származtak-e, vagy saját erejükből küzdötték fel magukat — annyiban mindig hátrányban voltak a hatalmon velük osztozkodó világiakkal szemben, hogy „szolgálati" birtokaikat nem örökíthették át családjukra. így aztán kapóra jöttek nekik azok a kancelláriai gyakorlatban — és csak ott — elsajátítható „fogások", amelyek révén másutt fényesen kárpótolhatták hozzátartozóikat. Különösen jól mutatja ezt a nagy jövő előtt álló gróf' Erdődy család példája, amely kizárólag Bakócz Tamás gátlástalan törtetésének — úgy is mondhatnánk: főkancellárként elkövetett visszaéléseinek — köszönhette viharosan gyors felemelkedését. A kancelláriai szolgálaton keresztül felemelkedettekre a korábban szebb napokat látott szlavóniai kisnemesi családból származó Zrednai Vitéz János a klasszikus példa. Márcsak azért is. mert ő volt az első, aki ezen az úton ilyen alacsonyról ily magasra — az esztergomi érsekségig es a főkancellárságig — vitte. Az esztergomi érsek és — néhány világitól eltekintve — ezzel együtt a főkancellár tisztét eddig mindig olyan főrangú családok egyházi pályára került tagjai töltötték be, mint amilyen Vitéz közvetlen elődje, Szécsi Dénes volt.) Mivel joggal Vitézben ismerte fel a magyarországi magyar humanizmus úttörőjét, a történetírás már régen nagy szimpátiával fordult felé és korán kiemelte őt az ismeretlenség homályából. Tehette ezt annál könynyebben. mert azon néhány középkori személyiségünk közé tartozik, aki után levélgyűjtemény maradt ránk. Az udvari papja, Ivanics Pál által kötetté szerkesztett és jegyzetekkel ellátott hetvenkilenc — 1445 és 1451 között kelt — Vitéz-levél a kor legfontosabb történeti forrásai közé tartozik. (Egy ránk maradt töredék arra utal, hogy elkészült valamiféle folytatása is.) Az, aki Vitéznek a kor politikai döntéseire gyakorolt személyes befolyására kíváncsi, paradox módon mégis keveset profitálhat e páratlan értékű — s ehhez mérten sokszorosan kiaknázott — gyűjteményből. A „politikus" leveleket ugyanis Vitéz részben Hunyadi János erdélyi vajda, majd kormányzó, részben az országtanács nevében írta, saját leveleiben pedig alig-alig bukkanhatunk politikai természetű utalásokra. Természetesen — persze csak áttételesen — bizonyos mértékig az előbbiek is tükrözhetik saját elképzeléseit, de balgaság volna feltételezni, hogy teljesen fedték is azokat. Annál is kevésbé, mert az alábbiakban látni fogjuk, hogy Vitéz pozíciója ez idő tájt az adminisztráción belül is sokkalta körvonalazatlanabb és bizonytalanabb volt, semhogy feltételezhessük: meghatározó szerepe lehetett a döntéshozatalban is. A levélgyűjtemény ilyenforma jobbára csak azoknak a gondolati kereteknek a felderítéséhez szolgáltat adalékokat, amelyek megalapozták Vitéz politikai törekvéseit és döntéseit is. Vagyis: belőle inkább az államférfi, semmint a gyakorló politikus profilja bontható ki. Ezek a nehézségek azonban nemigen tartották vissza a történetírást attól, hogy — jóllehet a jelzett hézagokat egyéb forrásokkal sem igen tudta kitölteni — az idők folyamán markáns vonásokkal megrajzolja a politikus Vitéz János arcképét. Eszerint a köznemesi származású — s ezért, úgymond, a köznemesség politikai törekvéseit képviselő — Vitéz természetes vonzalmait követve állt „barátja", az úgyszintén köznemesi sorból felemelkedett — s ezért, úgymond, a köznemesi felfogást megtestesítő — Hunyadi János 10