Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után
Tokod üzemeinek fejlődése a háború utáni tíz évben
A községi képviselőtestület és a Kereskedelmi és Iparkamara tagja. Az utolsó tíz évben a tokodi üveggyár hatalmas fejlődésnek indult. 1920-ban renoválták és tíz év alatt a munkáslétszám 80-ról, 700-ra emelkedett. Ma már 15 préselő és fúvógéppel dolgozik. 1923-ban kezdett villanykörtéket gyártani és ma ebből napi 70.000 készül. A legolcsóbb gyári tömegcikktől a legfinomabb csiszolt és metszett üvegig mindent készít. A részvénytöbbség az Egyesült Izzó Rt. tulajdonát képezi. Eggenhoffer Jenő igazgatása alatt majdnem teljesen újjáépült a gyár, amely a kommün bukása után valóságos romhalmaz volt. Dr. JUHASZ SÁNDOR körorvos 1893-ban született Pukin községben, Hunyad megyében. Középiskolai tanulmányait a szászvárosi református kollégiumban végezte, az egyetemet pedig Kolozsvárott. Orvosi pályája megkezdésében a világháború akadályozta meg, amelyben az orosz és francia harctéren vett részt. Mint egészségügyi hadnagy szerelt le az ezüst egészségügyi érdemérem birtokában. Orvosi pályáját Budapesten kezdte 1920-ban és 1924-ig működött fővárosi kórházakban. Ekkor rövid időre Balatonfüreden fürdőorvos lett, majd Tokodaltáró bánya orvosa, 1926 óta pedig Tokod körorvosa. Az Orvosszövetség, a Mone és az Esztergomi Régészeti társulat tagja. HEINRICH HENRIK főfelügyelő 1889-ben Vindisch-Feistritzben született. Középiskoláit Kolozsvárott, főiskoláit Selmecbányán, a bányászati főiskolán végezte. 1910-ben lépett a Salgótarjáni R. T. szolgálatába. 1924ben Tokodra került, ahol egy 1 és fél km. hosszú alagút, sűrített levegőjű mozdonyok és szénmosó építésében vett részt. Vezetése alatt 400 munkás dolgozik a bányában, amelynek napi termése 40 vagon szén. A képviselőtestület és iskolaszék tagja. KNEITNER KÁLMÁN gyógyszerész 1883-ban Budapesten született és ott végezte középiskolai és egyetemi tanulmányait is. Pályáját Kismartonban kezdte, majd Temesváron és ismét Kismartonban működött. 1924-ben Sárisápon gyógyszertártulajdonos lett. Majd 1924-ben átment Tokodra, ahol azóta vezeti gyógyszertárát. A Crédo egyesület elnöke, községi képviselőtestületi tag. 211