Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után
Tokod üzemeinek fejlődése a háború utáni tíz évben
MOHOS ANTAL műszaki tisztviselő 1900 március 21-én Esztergomban született. Budapesten végezte középiskoláit, majd rövid ideig a 28. cs. és kir. gyalogezred kötelékében szolgált. 1920. május 5-én telepedett le Tokodon, ahol azóta az üveggyárban mint műszaki tisztviselő működik. A jótékonysági, a közművelődési bizottság tagja és a tokodi Sport Klub intézője. NOLL GYULA bányatisztviselő 1884. október 22-én Tolna községben született. Középiskoláit Tatán végezte és ugyanott kezdte meg pályáját 1902-ben, mint kereskedő. Onnan Lévára ment, ahonnan katonai szolgálat után a MÁK. szolgálatába lépett. A háborút 12. gyalogezred kötelékében az orosz fronton küzdötte végig, az I. o. ezüst és a bronz vitézségi érem tulajdonosa. 1919-ben a MÁK. Altáróra helyezte. Az élelemtár vezetője, kaszinó tag, a Sport Klub II. od elnöke, a templom gondnoka. Dr. TOMA IMRE plébános Alsólendván 1884-ben született. Középiskoláit Nagykanizsán és Esztergomban végezte, theologiai tanulmányait pedig ott és a budapesti tudományegyetemen. 1907-ben szentelték pappá. Ezután néhány évig vidéki káplán és budapesti hitoktató, segédlelkész volt, majd Budapesten a VI. kerületi keresztény liga titkára lett. A mozgósításkor a 37. hadosztályhoz vonult be és mint tábori lelkész végigszolgálta a háborút. Résztvett az orosz, oláh és olasz hadműveletekben. Kitüntetései Ferenc József rend lovagkeresztje, katonai lelkész érdemkereszt, Signum Laudis, vöröskereszt tiszti jelvénye, német vöröskereszt és Károly csapatkereszt. 1924. májusában lett Tokod község plébánosa és azóta vezeti az egyházközség lelki ügyeit. A Levente Egyesület, Credo és több egyházi egyesület alapítója, a Hitelszövetkezet felügyelőbizottságának tagja. Megalapította a 2. számú egyházi templomiskolát és az üveggyári szükségkápolnát. Lelki irányítója és vezetője a híveinek, aki a nemzetköziség eszméivel telített szociálista munkásság nagyrészét visszanyerte az egyháznak és katholikus szervezetekbe tömörítette. 212