Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

Esztergom vármegye és város sajtója a forradalomtól napjainkig. Írta: Homor Imre

GÁBRIEL ISTVÁN lapszerkesztő Esztergomban 1894-ben született, ahol tanítói oklevelet szerzett. Husz éves ko­rában tört ki a világháború, bevonult és 26 hónapig frontszolgálatot teljesí­tett. A bronz vitézségi érem és Károly csapatkereszt tulajdonosa. 1918-ban, mint hadnagy leszerelt és élénk részt vett az esztergomi társadalmi és keresztény­szociális mozgalmakban. Az összeomlás után átvette az „Esztergomi Friss Új­ság" szerkesztését. A kommün bukása után pedig az „Esztergom" előbb heti, most pedig már napilap felelős szerkesztője. LAISZKY KÁZMÉR nyomdatulajdonos, az „Esztergom és Vidéke" felelős szerkesztője 1884-ben Esztergomban született és középiskoláit is ott végezte. A világhá­borúban 44 hónapot a Pólában állomá­sozó 111. vártüzér ezrednél szolgált, a bronz vitézségi érem és Károly csapat­kereszt tulajdonosa. 1916-ban lett a Laiszky János könyvnyomda és könyv­kötészeti cég beltagja. 1919-ben az „Esz­tergom és Vidéke" c. politikai lap kiadását és felelős szerkesztését vette át. Az Esz­gomi Kereskedelmi és Iparbank Rt. igazgatósági tagja, a Polgári Egyesület és Turista Dalárda titkára, a Turista Egyesület kar­nagya. alszászi VITÁL ISTVÁN nyugalmazott igazgató-tanító, lapszerkesztő A pozsonymegyei Dunaszerdahelyen 1870-ben született. Középiskolái, a taní­tóképző és több szaktanfolyam elvégzése után több községben tanított, majd Esz­tergomba került, ahol igazgató-tanító lett. A háborúban, mint népfölkelő had­nagy vett részt és az aranyérdemkereszt­tel, a vitézségi érem szalagján tüntették ki. Az „Esztergom és Vidéke" c. lap fő­munkatársa. Hosszú éveken át a Magyar Turista Egyesület esztergomi osztályának alelnöke volt, jelen­leg a kirándulási bizottság alelnöke, a Turista Egyesület és a Polgári Egyesület tiszteletbeli tagja. Komálom és Esztergom Vármegyék újjáépítése Trianon utáu

Next

/
Oldalképek
Tartalom