Balogh Péter: Örökség

Tartalom - A vármegye és a város bemutatása

Vagyis tételezzük fel azt a gondolatot, hogyha az iparosítás és annak konjunktúrája idejéből származó tőkekoncentráció nem kerül ki a város hatóköréből, ha az országhatár-módosítás következtében a megye nem fejeződik le, és a város nem kerül ennél fogva a perifériára: egy önmagába zárt helyzetbe - és itt álljunk meg 1945-nél és ne menjünk tovább a feltételezések önmagunkat vigasztaló útján - akkor talán-talán egy lüktető élettel teli, gazdaságilag és életmódjában is jobban prosperáló, történelmi és kulturális értékeit hatékonyabban felmutató város jöhetett volna létre, és legalább a szegénységből eredő kiszolgáltatottság sem sújtotta volna annyira, mint amennyire azt a múltban és a jelenben élők is érezték, érzik. Mivel ezek a gondolatok utólag azonban nem sokat érnek, azt kell tudomásul vennünk, ahogyan volt, ill. van. Mindenesetre ez a bemutatás, úgy gondolom, hogy nem egyoldalú, és a megközelítés sem azonos azokkal a rosszindulatú vagy negligáló álláspontokkal, amelyekkel az u.óbbi 40 évben találkozhattunk. Támassza alá azonban az elmondottakat Babitsnak, a "költőfejedelemnek" - aki majdnem úgy szerette a várost, mint szülőföldjét - ama versbefoglalt kijelentése, miszerint: Esztergom a szentkirály városa, "szent és gyámoltalan" - és részemről jelenleg, az eddigi elemzés kapcsán a második jelző az, ami hangsúlyosabb. A versidézetnek azért az első felével is kötelességünk foglalkozni, vagyis azzal, hogy ugyancsak a 30-as évektől kezdődően egyre kifejezettebben restaurálja a politika azt a mindig is ismert tényt, hogy Esztergom István király városa, ősi királyi város. Mi húzódik meg ennek hangoztatása mögött? Ha elgondolkozunk azon, hogy a kor konzervatív erői - amelyek teljes szembenállásban voltak akár a korábbi liberális és részükről leginkább nemzetellenesnek minősített eszmék képviselőivel, akár a közelmúltban megbukott kommunista diktatúra évezredes hagyományokat megdönteni szándékozó erőivel - miután oda akartak visszakanyarodni az európai kultúrát meghatározó, annak irányt mutató kereszténységhez, annak is talán egy, a középkorihoz leginkább hasonlító ideáltípusához, 5