Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-04-30 / 16. szám
KÖZÖSSÉG- Az esztergomi képviselő-testület Fidesz-KDNP-frakciója annak ellenére megjelenik a munkatervben szereplő csütörtöki testületi üléseken, hogy Tétényi Éva jelezte, nem vezeti le azokat. A polgármester és a többi képviselő nem is jelenik meg ezeken az üléseken, éppen ezért érthetetlen, hogy a frakció minden héten összeül este hat órakor az ülésteremben, igaz, döntéseket nem hoznak, nem hozhatnak. Mi értelme van ennek?- Engedje meg, hogy idézzek a képviselői esküből: „esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz, annak népéhez hű leszek, az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom, az állami és szolgálati titkot megőrzőm, megbízatásomhoz híven, pártatlanul, lelkiismeretesen járok el és a legjobb tudásom szerint, minden igyekezetemmel Esztergom Város javát szolgálom.” Mi ennek az eskünek a szellemében képviseljük az esztergomi polgárokat, hiszen nekünk is bizalmat szavaztak október 3-án, és éppen ezért kötelességünk mindent megtenni azért, hogy a polgárok érdekei érvényesüljenek a testületben, nem beszélve arról, hogy az önkormányzat és városunk működőképességét is biztosítanunk kell. Tétényi Éva polgármesterként, azzal, hogy nem hajlandó összehívni a képviselő testületi ülést, az esztergomiak alapvető jogait korlátozza, és kigúnyolja a demokráciát. Mivel polgármester asszony ismételten törvényt sértve nem hajlandó összehívni a rendkívüli testületi üléseket, amelyeket frakciónk kezdeményez, mi minden csütörtökön várjuk őt a Polgármesteri Hivatal Nagytermében, bízva abban, hogy egyszer talán visszanyeri realitásérzékét és „befárad” a munkarend szerinti testületi ülésre, és elkezd végre dolgozni, mert az esztergomiak számítanak ránk, és a munkánkra. Válaszol Tétényi Éva, polgármester Kérdéseinket ezúttal is eljuttattuk Tétényi Éva polgármesternek, arra azonban válaszokat a héten sem kaptunk. Természetesen a továbbiakban is biztosítjuk Esztergom polgármesterének a megszólalási lehetőséget. Ez itt a polgármester asszony válaszának helye. IX ÉVFOLYAM / 16. SZÁM / 2011. ÁPRILIS 30. > hidlap.net 5