Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-03-05 / 8. szám
KULTÚRA / HELYI HISTÓRIA Esztergom felfedezése, avagy a hely története Új várost építettek az esztergomiak Nem túlzás a dm, hiszen olvasóinkat ezúttal a regényes XVIII. századba kalauzoljuk el, abba az időszakba, amikor Esztergomban - miként az ország többi részén is - felszabadulnak a magyarok a török hódoltság alól. A várost kiadó négy középkori település, a Királyi város, a Víziváros, Szenttamás és Szentgyörgymező közül az első, a belvárost jelentő rész jelzett időszakban történt fejlődéséről, jogi helyzetéről és társadalmi felépítéséről adunk most számot. Cikkünk Prokoppné Stengi Marianna írása alapján készült. Különös helyzete van a magyar történelemben Esztergomnak. A város - tán nem lehet elégszer leírni - a magyar história, a magyar államiság, a magyar hitélet bölcsője, melynek leghíresebb szülöttje Szent István kirlyunk. A város ezek tudatában élte meg a történelmet, s az előbb említett különlegességét pontosan az adja, hogy rangja az évszázadok alatt forgandó volt. Az 1683-as ostrom után romokban heverő Esztergom, polgárai szándékának, akaratának, szorgalmának és nem utolsósorban összefogásának eredményeként a várost a XVIII. század folyamán Esztergom vármegye székvárosává tette. Ennek alapja volt, hogy a szabad királyi város 1703-ban I. Lipóttól, 1708-ban I. Józseftől, 1725-ben pedig III. Károlytól kiváltságlevelet kapott. A Királyi város 1710-ben tartotta első tisztújító gyűlését, melyen meghatározták a város önkormányzatát. A város ügyeit tizenkét tagból álló belső tanács és az ugyancsak választott negyven tagból álló külső tanács intézte. A belső tanács volt egyúttal a törvényszék is. A város élén bíró állt, egészen 1808-ig, ekkor választották az első polgármestert. 1876-ra a városi képviselő-testület tagjainak száma 178-ra emelkedett. A tanácstagokat a polgárok választották, Esztergom szabad királyi város polgára lehetett minden nemes, céhbeli iparos vagy társulatba tartozó kereskedő és házzal rendelkező földműves, de a polgárjogot a tanácstól kérni kellett. Ha a kérvényező bevándorló volt, akkor arról a helyről, ahonnan jött, erkölcsi bizonyítványt kellett hozni, és igazolni is kellett, hogy itt, a városban már saját háza van. Ha helybeli lakos volt, akkor szülei és saját erkölcsi feddhetetlenségére, valamint saját házára is hivatkozva kérhette a polgárjogot. A tanács határozata alapján, egy bizonyos összeg (taxa) befizetése után kapta meg azt. Az eskü letétele után kiállították a polgárlevelet, melyet minden polgár bizonyságul magánál tartott. A polgárjog kiváltságokat is biztosított tulajdonosának. Ok választották a tanácstagokat, beleszólhattak a közügyek intézésébe. Felettük csak a tizenkét tagú belső tanácsból álló törvényszék ítélkezhetett. S bár adót űzetni ők is kötelesek voltak, például mentesek voltak a bebörtönzés és a botozás alól, mert ha vétkeztek, a botozást pénzen megválthatták. Pallosjoga a városnak 1848-ig volt, amellyel élve a gyilkost a város pallos általi halálra ítélhette. A korrupció elleni korabeli intézkedések egyik legfontosabbika volt, hogy a polgárjog biztosította a város számára, hogy csak szilárd anyagi alapon állók vehettek részt a közigazgatásban, a gazdasági élet fejlesztésében, valamint a kulturális felemelkedésben. Egészen a XIX. század második feléig a hivatalnokok nem kaptak külön pénzt ezért a munkájukért, csak a polgárjog eltörlése után alakult ki, hogy szakképesítéshez kötött havi úzetéses hivatalnokok dolgoztak a köz- igazgatásban. Bél Mátyás tudós által 1730 körül készült térkép és a hozzá tartozó leírás szerint Esztergom közepes nagyságú város volt, piactérrel, két templommal, a városházával és egy vendégfogadóval. A többi ház részint a polgárok használatára épült, némely szebb épületet pedig nemesek emeltek. A városban egyesek kocsmatartással, élelmiszerek és ruházati cikkek kereskedésével foglalkoztak, míg mások kézművességből éltek, földterület híján mezőgazdasági munka itt nem volt. Heti vásárt minden szombaton tartottak, évi vásárt évente négyszer. Az iparosok céhekbe tömörülve vettek részt a város működésében. A Királyi város keskeny részen, a Kis-Dunától a mai Simor János utcánál egykor lévő középkori városárokig terjedt, melyet északon a Lőrinc- kapu, délen a Budai-kapu határolt. Az 1777-ben készült Eperjessy térkép már 711 házat tüntet fel e területen, ahol három utca szeli át a várost, a Hosszú sor (ma Simor János utca), a Buda utca (ma Kossuth Lajos utca) és a Lőrinc utca (a mai Széchenyi tér, Bottyán János utca és Jókai utca által adott sáv). A mai főtéren volt a „nagy piartz”. A közigazgatás egyik fontos állomása, amikor 1777-ben az egész városra kiterjedően a házakat beszámozták, ezt a műveletet az ezt követő száz évben még négyszer korrigálták. HlDLAP 22 hídlap 2011. MÁRCIUS 5. / IX ÉVFOLYAM / 8. SZÁM
