Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-11-20 / 43. szám
Beszélgetés Bense Tamás gyermekorvossal Bense Tamás nevét hallva Esztergomban, mindenkinek egyértelműen a csupa nagybetűs gyermekorvos jut az eszébe. A főorvost ráadásul nemcsak szűkebb térségünkben ismerik, mivel az országos médiában, televíziók műsoraiban szaktekintélyként is többször feltűnik. Bense Tamást rendelőjében Varga Péter Dénes kereste fel a közelmúltban egy beszélgetésre.- Túlzás nélkül mondhatom, hogy nagyon fiatal korunkban, összefutva a városban Bense Tamással, számtalanszor ötlött az eszembe, hogy vajon mekkorafelelősséget ró egy fiatalemberre az a tény, hogy egy legendás édesapa után, mint a mindenki által ismert, tisztelt és szeretett Bense Imre bácsi, ő maga is az orvosi hivatást választja...- Igen, ezzel lehet élni és lehet visszaélni. Egészen biztos, hogy az elején valami lendület viszi az embert. Amit én édesapától kaptam, az egy olyan óriási lendület volt, amelynek a farvizén egy darabig szépen el lehetett volna evickélni. De engem nem erre tanítottak. Édesapám mindig azt mondta; ’Tégy különb, mintapád”. Nos, ezt nehezen tudnám teljesíteni, hiszen nagyon magas a léc, de az első perctől törekedtem arra, hogy az én nevem, az egy másik név legyen és a belőlem jövő segítőkészséget valahogy úgy kamatoztassam, hogy az egy magas szintű szakmai tudással párosuljon, összefonódva a lehető legfontosabbakkal, az emberséggel és a szeretettel. Nagyon hiszek az öröklődésben és persze a nevelésben is, bár azt mondják, hogy hat esztendős koráig lehet valakit nevelni, azután már olyan lesz, amilyen, de nálunk olyan erős volt a családi kisugárzás, olyan meleg volt a családi fészek és a szüleim olyan határozott segítséget nyújtottak, hogy egészen huszonéves korom elejéig igenis éreztem a nevelő szeretetet. Meggyőződésem, hogy e nélkül könnyen elkallódhattam volna, hiszen az átlagnál jobb anyagi körülmények között nőttem föl, ami egy tizenéves fiatalembert, akinek az új nyugati autó gyakorlatilag ott volt a feneke alatt, jó reménye volt arra, hogy egyetemre fog menni, sikeres a magánéletében, legyen az akár a sport, akár az autóversenyzés - nos ezek kezdtek kissé önteltté, elbizakodottá tenni. Életem első pofonját akkor kaptam, amikor a gimnáziumi érettségi után három esztendeig nem vettek föl az orvosi egyetemre. Itt ismét a szüleimnek volt óriási szerepe abban, hogy évről évre elküldték felvételizni, majd amikor három esztendő után már nem számított a gimnáziumból vitt pontszám, nekik lett igazuk, be is kerültem. Igaz, hozzá kell tennem, hogy ebben a három évben az egészségügyi középkáderek teljes ranglétráján végig kellett mennem a műtőtakarítástól kezdve az amputált láb elszállításán keresztül a halott öltöztetéséig mindent végigcsináltam. Ám ebből valamit feltétlenül megtanultam, mégpedig az alázatosságot, amiből máig is profitálok. Épp úgy, mint azokból a reggeli beszélgetésekből, amiket édesapámmal folytattam az autóban kifelé menet a dorogi rendelőintézetbe. Ezek a tizenöt percek KULTÚRA / ESZTERGOM-EMBEREK Vili. ÉVFOLYAM / 43 SZÁM / 2010. NOVEMBER 20 > hidlap.net 2 Jót, s jól
