Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-10-23 / 39. szám
közügy Biztosítási piac: előtérben a teljesítmény Bukovics Krisztián Idén közel egymillióan váltanak biztosítót a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány alatt. Az új törvény értelmében ezúttal már nem a henger- űrtartalom, hanem a teljesítmény után kalkulálják a díjat, az áttérés - úgy tűnik - nem lesz zökkenőmentes: a forgalmik egy részében pontatlanul van feltüntetve az eddig jobbára csak tájékoztatási jelentőséggel bíró teljesítményadat, márpedig ez több tízezer forintnyi eltérést jelenthet a biztosítási díjban. B ár az új törvény értelmében a KGFB már évközben is megköthető, azaz nem január 1-től december 31-ig érvényes, hanem például az autó megvásárlásának napjától a következő év azonos időszakáig, a korábbi gyakorlat miatt a legtöbben még jó ideig a novemberi „kampányidőszak- ban" váltanak biztosítót. Idén a hengerűrtartalom helyett a gépjármű teljesítménye alapján kalkulálják a biztosítók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás összegét, ez pedig sokak számára díjváltozással jár majd, akár több tízezer forinttal lehet olcsóbb, vagy éppen drágább ugyanannak az autónak a biztosítása. Az előzetes becslések szerint nagyjából egymillióan váltanak majd biztosítót, közülük minden második autós az online piacon teszi ezt majd meg, annak ellenére is, hogy a Gazdasági Versenyhivatal az egyik legnagyobb alkusz portált, a Netrisket ötmillió forintra büntette a fogyasztók megtévesztése miatt a legutóbbi kampányidőszakban alkalmazott díjkalkulátor pontatlansága miatt. Ez nyilván nagyobb odafigyelésre ösztönzi majd az autósokat, akiknek ugyanakkor egyéb buktatókkal is számolniuk kell. A 25 biztosítóval kapcsolatban álló CLB Biztosítási Alkusz Kft. nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a forgalmi engedélyek mintegy 10 százalékában - azaz körülbelül 400 ezer forgalmiban - rosz- szul van feltüntetve a teljesítmény. Eddig ez nem okozott problémát, de mivel idén éppen a teljesítményadatok alapján kalkulálják a biztosításai díjakat, sokaknak több tízezer forintos plusz kiadást jelenthet az okmányiroda téves bejegyzése. A rosszul bejegyzett kW adatok ugyanis vagy a biztosításai díjban jelentenek majd plusz költséget, vagy az adat módosítása miatt keletkezik plusz kiadás: amennyiben a forgalmi engedélyben szereplő teljesítmény hibás, az autótulajdonosnak be kell jelentkeznie egy új műszaki vizsgára, ahol a vizsgabázis által hitelesített műszaki adatlap alapján, az okmányirodákban kérheti a forgalmi engedély újra kibocsátását, a már helyes teljesítmény megjelölésével. Utóbbi körülbelül 30 ezerforintos költséget jelent, ezért az is előfordulhat, hogy a tulajdonos inkább bevállalja a valamennyivel magasabb KGFB díjat. Megoldás lehet a felmerült problémára a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a biztosítási piac „akcióterve", mely az új szerződésüket interneten kötő ügyfelek számára nyújt elsősorban segítséget. Az internetes díjszámítási rendszerek a tervek szerint felkínálják majd a járművek valós teljesítményéhez tartozó adatokat, így elkerülhető, hogy a forgalmiban lévő helytelen adatokból kelljen díjat kalkulálni. A többi - mintegy félmillió - hagyományos módon szerződő ügyfélnek saját magának kell utánajárnia a helyes adatoknak, számukra a Nemzeti Közlekedési Hatóság azzal próbál segítséget nyújtani, hogy az adott típushoz tartozó helyes kW adatokat folyamatosan tölti fel a biztosítók által is használt belügyminisztériumi adatbázisba. Mindent összevetve a kötelező biztosítások piacán idén is élénk szezon várható, hogy a tarfiák hogyan változnak, csak a pontos kalkuláció után derül ki. Az azonban biztos, hogy azok az autósok, akik idősebb, de nagy motorral szerelt autót használnak jobban járhatnak, míg az új, kisebb hengerűrtartalmú, nagy teljesítményű, modern erőforrásokkal szerelt autósok többet fizetnek majd. A mostani rendszer éppen ez utóbbi miatt ellentmondásos: hiszen éppen azoknak a modern, alacsony szén-dioxid- kibocsátású, kis hengerűrtartalmú, feltöltött motorokkal szerelt autók biztosítási díja emelkedik, amelyek az egyre erősebb környezetvédelmi lobbi miatt terjednek egyre inkább. Míg számos országban az alacsony C02-kibocsátás adózási szempontból előny, addig idehaza az ilyen autók vásárlói semmilyen kedvezményre nem számíthatnak, sőt, az új rendszer alapján többletterhet kénytelek elviselni. P&P Busz Kft. Advent Bécsben vásárlással egybekötve Utazás ideje: 2010. december 11-én és 18-án Utazás: autóbusszal (20 vagy 51 fős) Részvételi díj: 3900.- Ft/fő Szilveszter Erdélyben Utazás ideje: 2010. december 29-január 2-ig (5 nap / 4 éjszaka) Utazás: autóbusszal Ellátás: teljes ellátás !!! Élözenés szilveszter, korlátlan étel-ital fogyasztás, lovas szánozás, 30-án elő szilveszter + programok ül Részvételi díj: 40500.- Ft/fő Jelentkezni lehet: P&P Busz Kft. - Forgó Travel Utazási Iroda Kft.; S(33) 502-320, (70) 381 8507 Élményekben gazdag utazási kívánunk! hidlap.net hídiap 21