Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-10-23 / 39. szám
címlapon Ságnak szoktuk nevezni, azt szeretném, ha volna egy 56-os ifjúságunk is, amely a nemzetnek segítségére lenne a jövő meghódításában". 1956. október 6-án Budapesten, a Kerepesi úti temetőben megtartották Rajk László posztumusz temetését. E napra időzítette az Irodalmi Újság Háy Gyula cikkét: „Az írónak, mint bárki másnak, minden korlátozás nélkül szabad legyen... nem marxista módon gondolkodni; marxista módon gondolkodni... igazságtalannak találni, amit még hivatalosan igazságosnak mondanak; nem szeretni egyes vezetőket, dilemmánkból olyan becsületes kiutat ajánlani, amelyet politikai és gazdasági vezetőink irreálisnak tartanak..."A DISZ-ből kivált Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége Építőipari-Műszaki Szervezete tizenhat pontban foglalta össze a diákok követeléseit. „Az ösz- szes szovjet csapatoknak azonnali kivonását követeljük Magyar- országról a békeszerződés határozatai alapján. A kormány alakuljon át Nagy Imre vezetésével, a sztálinista-rákosista korszak minden bűnös vezetőjét azonnal váltsák le! Nyilvános tárgyalást követelünk Farkas Mihály és társai bűnügyében. Rákosi Mátyást, aki első fokon felelős a közelmúlt minden bűnéért és az ország tönkretevéséért... állítsák a nép ítélőszéke elé" - szólt a diákok néhány pontja. A 16. pont 1956. október 23-án délután 15 órára felvonulást hirdet a Bem-szoborhoz, hogy az ifjak együttérzését fejezze ki a lengyel szabadságmozgalmakkal. 1956 forradalmát tehát az ország egyetemistáinak széleskörű mozgalma indította, amely mozgalom áradatként söpört végig az országon. Újjáalakultak a korábban betiltott pártok. Immár a sajtó is forradalomnak nevezte az eseményeket. Nagy Imre a rádióban a következőket mondta:„A kormány elítéli azokat a nézeteket, melyek szerint a jelenlegi hatalmas népmozgalom ellenforradalom volna. Vitathatatlan, hogy ezekben a megmozdulásokban elemi erővel bontakozott ki egy nagy, egész népünket átfogó és eggyé formáló nemzeti demokratikus mozgalom". Amint Tamási Áron írta: „Az idők gyógyító lázában él a magyar. Történelmünk ezer évén átlobog az emberi géniusz üzenete, mely nemzeti hőseink példáit emeli elénk és költőink fénylő szavait idézi. Nincs módunk kitérni a hűség elől... Éltünk vágyakozásban az enyhület után, de szomjúságunkban itthon a hazugság italát nyújtották nekünk, a világ pedig vegyes főzetekkel kábított minket... Méltó életünkért szóban és cselekedetekben a történelemhez fohászkodunk. Fohászkodunk mindnyájan munkások, parasztok és ifjúság, nemkülönben jövőt álmodó költők". Október 31-én Flruscsov kiadta a parancsot a katonai beavatkozásra. Charles Bohlen, Washington moszkvai nagykövete kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem érdekelt a magyarországi beavatkozásban, a kelet-európai rab népeket nem tekinti lehetséges katonai szövetségesének. November 3-án este a rádióban beszédet mondott Mindszenty József bíboros, herceg- prímás, a börtönéből kiszabadított esztergomi érsek. A herceg- prímás nyíltan kijelentette, hogy 1945-höz és nem 48-hoz kell visszatérni. Kijózanítóan hatottak a következő szavai: „Egész helyzetünket azonban az dönti el, hogy a kétszáz milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével". A válasz nem sokat váratott magára. 1956. november 4-én, hajnali 5 óra 20 perckor rendkívüli közlemény hangzott el a rádióban. „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével". A tankok feltartóztathatatlanul dübörögtek Budapest felé, hogy végérvényesen felszámolják a világ szemében a szabadság szimbólumává lett, ám elhagyott magyar forradalmat. A fegyveres ellenállás teljességgel reménytelennek bizonyult. Miközben Budapestet ostromgyűrűbe fogta a szovjet hadsereg, Kádár János ellenkormányt alakított Szolnokon. A forradalom percei meg voltak számlálva, a megtorlás pedig elképesztő méreteket öltött... Pilinszky János írásunk címadó versével emlékezzünk rájuk, az életüket feláldozó, vérüket ontó hősök ezreire! „Kit fölvezetnek? Nem tudom. Kik fölvezetik? Nem tudom. Vágóhíd vagy vesztőhely? Nem tudom. Ki és kit öl? Ember öl állatot, vagy állat embert? Nem tudom. S a zuhanás, a félreérthetetlen, s a csönd utána? Nem tudom. 5 a hó, a téli hó? Talán száműzött tenger, Isten hallgatása. Vesztőhely télen. Semmit sem tudunk. A Sötétkapu legendája Az 1956. október 23-i budapesti eseményekről a rádiós híradásokból, az újságokból és a szóbeszédből értesültek az esztergomiak. A város lakói jól tudták, hogy a fővárosban tüntetések zajlanak, röpcédulákat osztogatnak, és a forradalmi hangulat hamar eluralkodott az itt élőkön is. Az egykori I. István Gimnázium egyik tanára így emlékezett vissza a különleges hangulatú na- pokra:„tanítás a gimnáziumban csak október 23-ig volt. Ezután a diákok és a tanárok ellátogattak ugyan az iskolába, hogy beszélgessenek a kialakult helyzetről, de órák már nem voltak. A tanárok pedig arra az esetre, ha itt is tüntetés lesz, kiosztották egymás között, hogy ki hová megy majd biztosítani a diákok biztonsága érdekében. Ezután két napig mindenki a rádiót hallgathidlap.net hídlap 5
