Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-10-16 / 38. szám

Pincében kapható borok minőségét nem befolyásolja, hiszen a vállalat nem foglal­kozik szőlőfeldolgozással, csak előre pa­lackozott borokat forgalmaznak, így az előkóstolásoknak köszönhetően mérle­gelni tudják, hogy melyik borok kaphat­nak helyet a Vinum Primatis borok között. Nagyon hamar kiderül azonban, hogy az idei borok közül melyek kerülhetnek a pincébe, hiszen a borász szerint a Márton napkor kóstolt újborok sok mindent el­árulnak majd az idei felhozatalról. Felvidéken sem kedvező a helyzet Nem éppen fényes a helyzet a szom­szédos szlovák borvidékeken sem, ahol a megkérdezett szakemberek szerint a térségre korábban jellemző szőlőmeny- nyiség 30 százalékát tudták leszüretelni a gazdák, de akadt olyan termelő is, aki szőlő nélkül maradt a betakarítás idejé­re. Erről az elkeserítő helyzetről Miroslav Petrech a Muzslai Rivel Kft. borásza tájé­koztatott bennünket, aki a Párkányi Bor­vidékre vonatkozóan elmondta, hogy negyven éves pályafutása alatt az idei a legrosszabb évjárat. Ennek okai hasonló­ak a Magyarországon is tapasztaltakhoz, hiszen ahogyan a szakember kifejtette, a sok csapadék, a különféle szőlőbetegsé­gek, valamint egy komoly károkat okozó jégverés miatt a borvidék szinte egész te­rületén nagy mennyiségben sérült vagy megsemmisült a termés. A borászok ki­tartó munkájának eredményeként azon­ban permetezéssel sikerült megmenteni a szőlő egy részét, aminek több mint a fe­lét már le is szüretelték. Mindezek tükré­ben érthető, ha Miroslav Petrech a Vinum Ister-Granum Regionis borlovagrend nagymesteréhez hasonlóan azon a véle­ményen van, hogy most mutatkozik majd meg igazán, hogy ki a jó borász. Országosan gyenge termés A nagy bortermelő vidékeket sem kímélte az időjárás és a már említett szőlőbetegsé­gek sem, így az ország különböző részein címlapon Közepes szőlőből finom bort Az alacsony cukor- és magas savtar­talommal rendelkező szőlőből is le­het jó bort készíteni, állítják a szak­emberek, csak az átlagnál valami­vel több odafigyelés és tapasztalat szükséges elkészítésükhöz. A cukor- tartalmat legegyszerűbben szőlőcu­kor hozzáadásával, míg a karakteres ízek lágyítását savcsökkentő anya­gok adagolásával lehet elérni, és ez­által kellemes bort készíteni. tevékenykedő szakemberek beszámolói egyaránt lehangoló helyzetről árulkodnak. Nem is kell túl messzire menni a rossz ta­pasztalatokért, hiszen a neszmélyi bor­vidékhez tartozó területek is rendkívüli módón megszenvedték az elmúlt hóna­pok időjárási viszontagságait. A károkat és a kialakult helyzetet Kamocsay Ákos borász részletezte, aki az elmúlt hetek­ben végzett szüret után csak annyit mon­dott, hogy nem egy dicsekedni való esz­tendőről az idei. „Az országosan is jellem­ző szőlőbetegségek mellett külön gondot jelentett számunkra, hogy a szüret ideje alatt, ami nálunk augusztus vége és októ­ber eleje közé esik, nagyon sokszor esett az eső, aminek következtében nem tud­tak beérni a szőlőszemek, ráadásul pedig szinte mentenünk kellett a termést, hogy ne rothadjon le a tőkéről. Ezek a tényezők összességében azt eredményezték, hogy viszonylag kevés és nem túl jó minőségű gyümölcsöt tudtunk betakarítani" - fejtet­te ki a jelenlegi helyzetet a szakember. A gyenge termésnek természetesen követ­hidlap.net hídlap 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom